Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Solymos Ede: Dunai malmok

154 Bár a szájhagyomány szerint hajdan kétszáz malom volt a bajai vízen, az iratok alapján egyidőben kb. hetven lehetett. Ennek ellenére tapasztalható volt a konkurencia is. Egyesek olcsóbban vállaltak őrlést, mások a legényeket próbálták elcsábítani gazdájuktól. A céh szigorúan fellépett az ilyen kezdeményezések ellen, s a vétkes céhtagot szigorúan büntette. Pedig ebben az időben a malom zakatolása azt mondta: forint... forint, de közeledett az idő, amikor azt mondta: fillér, fillér. Az istvánmegyei (ma Józsefváros) malmosgazdák utcakapuja előtt földbesüllyesztett malomkövet látni, az udvari hambár, vagy az üres szobák télen át gabonával voltak tele, aminek megőrlésére már nem jutott idő. Tavasszal ezzel kezdtek. Télen a tokozással voltak elfoglalva. A mulatságra a fiatal legények hívogattak. Felszabaduláskor megkérdezték, köt-e kötényt? Ha köt, neki kell társaival meghívni a vendégeket és éjfélig kiszolgálni, ha nem, akkor öt forint lefizetésével megválthatta a kötést. A kötényt csak fényképről és elmondásból ismerjük. A plüssbársonyból, háromszögletű, színes szalagokkal, alul arany sújtassál díszített kötényt a legény szeretője varrta, s a lakozas után hazavitte. A lakozas napján misét hallgattak, utána két öregebb legény rúdon vállra vette a siltet, előttük lépdelt a legidősebb, most szabadult inas, tálcán egy üveg bort és két poharat vitt, a silt után a kötényes legények, majd a zenekar. így járták végig a mestereket és a meghívandó előkelőségeket, - akiket már két héttel korábban két kötényes legény meghívott. A borral megkínált házigazda pénzt tett a tálcára, a mulatság költségeire. A vasutak kiépülésével csökkent a dunai kereskedelem jelentősége, a gőzmalmok megjelenése megnehezítette a molnárok helyzetét. Csavarozni kezdtek, vagyis kocsival bejárták a vidéket, begyűjtötték az őrletni valót, s ha kész volt, haza is szállították. Sokan lisztesboltot nyitottak, s árusították őrleményeiket. Hajdan azt mondták, hogy a molnár, ha vize van, bort iszik, ha nincs vize, vizet iszik, de most már az őrletni való hiányzott. A másik szólás így hangzik: Süket, mint ősszel a molnár, hisz ilyenkor volt őrleni valója, nem hallotta, ha a partról kiabáltak, nem csak a malom zajától, de nem is akarta hallani. 1905-ben a bajai molnárlegények sztrájkba léptek, s az augusztus 20-i közgyűlésen ismertették követeléseiket. Ezekből következtethetünk a korabeli molnáréletre, malmi munkára. A tizenhárom pontból tizenegyet pontot elfogadtak a gazdák, csak a negyedik és a tizenkettedik pontot nem. Öt évre megegyeztek, de két év múlva újabb sztrájk ütött ki. A munkaadók kijelentették, hogy aki sztrájkol, azt elbocsátják, munkakönyvét visszaadják, egymást kisegítik, sőt a gőzmalmosok vállalják, hogy önköltségi áron őrölnek a dunaiaknak. A követeléseket, melyek lényegében azonosak a korábbival, csak magasabb béreket kérnek, a munkaadók visszautasítják, sőt csak olyan szervezett munkást hajlandók alkalmazni, aki kötelezi magát, hogy nyolc héten belül kilép a szakszervezetből. A „malmok korának" befellegzett, az ipartársulatnak elfogytak a tagjai. 1925 januárjában feloszlott.