Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
85 tőség nyílt a szállításra a kisvasút megépítésével, amikor a falunak a majsai és kecskeméti piacokkal való kapcsolata erősödött. Ez nemcsak a szőlő és gyümölcs, hanem más termékek kereskedelmi forgalmát is fellendítette. Az értékesítés általánosabb formája a must eladása volt. 1899-ben hektoliterenként 12-16 forintjával adták el a mustot nemcsak hazai, hanem Prágából, Ausztriából ideutazó kereskedőknek. 273 A felvásárlással leginkább zsidó kereskedők foglalkoztak, akik megfelelő mennyiségű hordóval és iccével rendelkeztek. 274 Előfordult, ho gy lengyel zsidó kereskedők már a szüret előtt megvásárolták a mustot, amit rituális formák között maguk tapostattak, préseitettek ki, a termelők csak a szőlő szedésében segíthettek. A két háború közötti években már jóval nehezebb volt a szanki mustra vevőt találni. A bor értékesítése háztól történő literezés vagy egy tételben való eladás útján történt. Ha az eltartást biztosíthatták, s az eladással meg tudták várni a kínálkozó alkalmat, az első világháború előtt a gazdáknak még sikerült boraikat a hazai piacokon vagy a monarchia más részei felé értékesíteni. Az első világháború után azonban a szomszédos államok elzárkóztak a magyar bor bevitele elől, s a felesleg sokszor a termelők nyakán maradt. Az értékesítési nehézségek miatt ekkor az elöregedett szőlőket kezdték kivágni és helyükbe gyümölcsfákat telepíteni. A föld gyümölcsösként való hasznosítása nagyobb reményekkel kecsegtette a gazdákat, de ez a termékváltás a szőlőterületeknek csak néhány százalékát érintette. Annak ellenére, hogy a szanki homok bőven termett, s a szanki bor jó íze, zamata miatt a homoki borok között elismerést szerzett a vidéken, az értékesítés nehézségei korán jelentkeztek. A legközelebbi nagyobb piac Vadkerten volt, ahová szekéren szállították a bort. A kocsi oldalát leszerelve, aljára két gerendát, borfát fektettek, ezekre tették a hordókat. Sokan már az első fejtés után piacra vitték a bort. Ennek egyik oka, hogy decemberben és januárban más értékesíteni való termény nem akadt, másik az, hogy a kezdetleges pincekultúrával egy évig sem tudták eltartani a bort, az addig is veszített ízéből, zamatából, s nagyobb árat később sem remélhettek tőle. Sok bort felvásárolt ekkor Beck Andor kiskunhalasi kereskedő, valamint szegedi, budai kocsmárosok is. Az eladásnál mindig nagy különbség volt a fehér és piros bor ára között. A minőséget az íz, zamat mellett a szeszfokjelentette. A 20 fokos piros kadar és a 16 fokos fehér must ára nagyjából egyforma volt. a vevők elsősorban a borok szesztartalmát vizsgálták. A kereskedő csak a nyelvét érintette bele a borba, már tudta, hogy hány fokos. Sokan fokmérőt sem használtak, ízleléssel állapították meg a bor minőségét, szeszfokát, s döntöttek úgy, hogy hozza vagy ne hozza a gazda az eladásra kínált borát. FÜR Lajos 1983. 191. BODOR Géza 1984/b. 56.
