Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
69 ba vagy vödrébe belefért. Mióta napszámot kaptak a szüretelők, üresen vitték haza az edényeiket. A szüretelők megkívánták a gazdától a zsíros, húsos ételeket, mivel a sok elfogyasztott szőlő után ezt kívánta a gyomruk. Régebben minden szüretre birkát vágtak, birkapaprikást főztek. Nagy szüreten az is előfordult, hogy a gazda borjút vágott, mert 30-40 szüretelő számára sok hús kellett. Nagyobb ellátás azonban inkább csak akkor volt, ha a szüretelők nem pénzért, hanem szívességből dolgoztak, s a gazda ezt mással honorálni nem tudta. A segítség csak 9-10 óra körül ment ki a szőlőbe, este már korán hazament, mert etetni kellett a jószágot. Egy-egy kosár szőlőt is kapott, így az ilyen segítség többe került a gazdának, mintha napszámosokat fogadott volna. Ez volt az oka, meg az akkori szűkös élelemellátás, hogy a második világháború után általánosan áttértek a pénzért való szüretelésre. A napszámosoknak reggel kenyeret, szalonnát adtak, délben bíztatást, hogy korán befejezik a szüretet, hazamennek, s majd otthon vacsoráznak. Ha ebéd volt, azt a gazdasszony otthon főzte meg, s kiszállította a szüretelöknek. Ha sokan voltak, rangosabb volt az ebéd. Aprójószágból levest főztek, malacot vágtak, kalácsot sütöttek. Szüreten az asszonyok mustot, a férfiak bort ittak, szokás volt ilyenkor a must és bor fele-fele arányú keverése. 23 ' Régi, nagy szüretek gyakran tánccal, mulatsággal fejeződtek be. Előfordult, hogy rézdudások is megfordultak a szüreten. 23 szokás volt, hogy amikor a szüretet befejezték, a szőlő négy sarkán 3-4 tőkét betakartak, tavasszal József napján (március 19.) kinyitották, ugyanakkor meg is metszették. Azt mondták, ez megvédi a szőlőt a fagy és jég ellen. - Mért nem takarod be a sarkát - mondta egyik gazda a másiknak -, azt akarod, hogy elvágja a jég?! Szüret után a szőlőkben bárki szabadon leszedhette az ottmaradt böngéket (fürtöket), böngészhetett az elhagyott szőlőkben. A szőlő feldolgozását eleinte kezdetleges módon végezték. Ritka szövésű kenderzsákban, borzsákban kitaposták belőle a levet, s a mustot hordóba szűrték. Két hordót egymás mellé a végükre állítottak, hogy a csapnyílás felfelé legyen, erre tették a taposókádat, amiből a must közvetlenül a hordóba folyt. Amikor a borzsákot félig megtöltötték, száját bekötötték és a szőlőt taposni, gázolni kezdték. Egy idő múlva fordítottak a zsákon, s tovább folytatták a taposást. Ahogy a kifolyt must miatt a zsák tartalma egyre kisebbedett, csavartak a zsák száján, s addig taposták, míg csak jött belőle a must. A taposással, gázolással történő mustnyerés másik módja volt, hogy a taposókádat a föld színén helyezték el és egy kisebb fa edényt, kármentőt beástak a földbe. A must ricaszárból (napraforgó szárból) készült kis csövön, csapon folyt BÖRCSÖK Vince 1970/a. 84-85. Szeged vidékén a szüret végeztével a szőlőterület mindkét végén egy-egy tőkét betakartak, hogy jó legyen a következő évi termés. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 85.; 1974. 488.)
