Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

65 A vélekedések szerint a permetezést időben kell elkezdeni, hogy a bajt megelőzzék. Amikor szükség van a permetezésre, mindig rá kell érni, nem lehet mondani, hogy - Permetölni kéne, de előbb learatok! Ha aratással esett egybe a permetezés munkája, a gazda arató részest fogadott, maga meg ment permetezni. Ilyenkor minden munka közül a szőlőé volt az első. Ha a szőlő úgy kívánta, hetenként kétszer is permeteztek. Nem tartották fontosnak, hogy bőven, sokkal inkább azt, hogy gyakran permetezzenek. Néha még az is baj volt, hogy a szőlő egyik végét megpermetezték, a másikat még nem. A jó szőlősgazda egész nyáron járta a szőlőt, egyéb munkákat inkább gyerekeivel végeztetett, ha látta, hogy permetezni kell, este szólt a fiainak, s másnap mindnyájan a szőlőbe mentek. Hogy mikor kell permetezni, meglátszott a szőlő színváltozásáról. Ezt meg sem várták, hanem korábban permeteztek. A permetezés mindig a bordói lé néven ismert, házilag rézgálicból és mészből előállított permetlével történt. Fél százalékossal kezdték és az oldatot másfél százalékosig erősítették, ahogy a hajtások nőttek. Hallottunk gazdáról, aki 1 %-os permetlével kezdte a permetezést, minden újabb permetezésnél 1 %-kal erősítette a szert, hétszer permetezett, utoljára 7 %-os permetlét használt. A védekezésnek ez a túlzott módja azonban sem gazdaságosnak, sem hasznosnak nem bizonyult. A rézgálicot vízben oldották és lassú kevergetés közben mésztejjel vegyítették, amíg az oldat az ég kék színét legjobban megközelítette. A seprővel történő csapkodást itt is a Vermorel-féle kézi pumpálású permetezőgép váltotta fel, ezt követték a második világháború után a magasnyomású permetezőgép család különböző változatai. Az 1960-as években a paraszti ezermesterek ügyeskedésével lóháton is hordozható permetezőket is szerkesztettek, amelyekről jobbról és balról egyszerre több sort is permetezhettek. A permetezést elsősorban a peronusz (peronoszpóra) ellen végezték, amely a nagy melegben jött eső hatására, s a párás környezetben órák alatt kitenyészett. Általában 4-5 permetezés volt szokás évenként, de augusztus elején a permetezést abbahagyták. Kisebb szőlősgazdák maguk látták el a szőlő minden munkáját. Napszámosokat nem szívesen fogadtak, mert úgy tartották, ahány ember, annyiféle a munkája. Egyik napszámos alaposan megkapálta a szőlőt, a másik meg „ződre feketét hányt". 1945 előtt voltak olyan szegény emberek, akik csak szőlőmunkából éltek. Napszámra jártak, vagy ugyanahhoz a gazdához egész évben, vagy más-más szőlőkbe, ahol éppen munkaerőre volt szükség. Amikor nem volt szőlőmunka, más mezőgazdasági munkát is vállaltak. Nagyobb szőlőtelepeknél a gazda megbízottja fogadta fel a napszámosokat, adta ki munkát, kifizette a bérüket, majd elszámolt a gazdának. Ha egész esztendőre kiadták a szőlőt bérbe, s a vállalkozó végezte annak minden munkáját a nyitástól a takarásig, akkor a termés fele volt az övé. Megegyezés szerint a szőlőt trágyázta, a rézgálic költségének felét viselte. A szüretelőket fogadhatták közösen, de ha ehhez a munkaerőt megegyezés szerint a feles adta, akkor a gazda