Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

60 a szőlőhátyán, s az belekapálva a földbe zöldtrágyaként hasznosult, vagy csomókba gyűjtötték, majd összeszedték és kecskével, birkával megetették. A jószág számára ez téli takarmányként is kedvelt volt. Az új hajtásoknak a válogatása, ritkítása, a fattyazás, kaccsolás, csonkázás, tetejezés a növény fejlődésének szabályozását szolgálta. A válogatáskor eltávolították azokat a hajtásokat, amelyekre a jelen vagy a jövő évben nem volt szükség. Ezt a munkát akkor végezték, amikor a hajtások elérték a 30-40 cm-t. A fattyúhajtások, amellett, hogy elszívták a növény hasznos részeitől a tápanyagot, beárnyékolták a tőkét és rontották annak formáját. A csonkázást csapos művelésnél július első felében, szálvesszős művelésnél augusztus közepén végezték. A karó fölé nőtt hajtásokat marokra fogva, kacorral vágták le, ugyanakkor a meglazult karókat, kötözéseket megerősítették.

210 Kecskeméten a kaccsolás, amit másutt a második kapálással végeztek, a múlt század közepén még nem volt szokás.

211 Szánkon a magasra nőtt hegyhajtások levagdalását hegyelésnek mondták. A kaccsolás alatt az oldalhajtások leszedését értették. Volt olyan tőke, amely 30 szálat is eresztett. Metszés után az előtört hajtásokat ritkították. Végigjárták a sorokat és a felesleges szálakat leszaggatták. A munkát válogatásnak nevezték. Májusban végezték, amikor már meglátszott, hogy melyik hajtáson nem lesz termés. Ha nem válogatták meg, a következő évben nem hozott a tőke termő vesszőket. A levágott hajtásokat nem szórták szét a szőlőben, hanem kötőbe gyűjtötték, majd kihordták az út végére és ott csomókba rakták. A rakások meghervadtak, megrohadtak, s trágya formájában kerültek vissza a földbe. A szőlő fejlődését mindig nagy érdeklődéssel kísérték. A vasárnapi séták gyakran a szőlőskertben végződtek. Úgy tartották, hogy amikor a szőlőlevél olyan nagyra nőtt, hogy betakarta a szemet, attól kezdve minden munkánál az ebédidőhöz még egy óra pihenés járt a látástól vakulásig dolgozó embereknek.

212 A leírás szerint a Kiskunságban „nyáron háromszor kapálták a szőlőt, május elején volt a ződkapálás vagy újítás. Aratás előtt másodjára kapáltak, augusztusban pedig bepuculták, vagyis érérs alá kapáltak. A három kapálás nem volt elegendő a gyomosodás megakadályozására, mire végeztek az aratással, többnyire akkora gaz nőtt a szőlőben, hogy alig látszott ki belőle. A kapások előtt asszonyok-gyerekek mentek és gyomláltak. "

ш A század eleji szakirodalom is háromszori kapálást ajánl a gazdáknak: először a metszés, karózás, első kötözés; másodszor a virágzás; harmadszor a csonkázás után. E munkákra legcélszerűbbnek tartja a kerek kapát, mert az a tőkét kevésbé sérti, a sarkos vagy négyszögletes kapát nem ajánlja.

214 Az 1890-es évekig mégis előfordult, hogy a gazdák nem sok gondot fordítottak a szőlő megmun210 RÁCZ Sándor 1901. 56-57. 211 VAHOT Imre 1853. 115. 212 BÖRCSÖK Vince gyűjtése 213 TÁLAS1 István 1977.216. 214 RÁCZ Sándor 1901.57.