Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
48 A fúróval való ültetés régi módja a szorítás. Futóhomok területen néha nem használtak lyukfúrót, hanem csak akácfából készült szorítót. A földbe szúrás után ezt félig elfordították, az így képződött lyukba tették a vesszőt, majd a szorítót újra leszúrva tömörítették a homokot. Az 1900-as évektől szorítás helyett belocsolták a vesszőt, s a víz beiszapolta a homokot. 170 Szánkon az ültetésnél a lyukcsináló furut és a szorító furut együttesen használták. Az ültetést nagy figyelemmel végezték, ezt a munkát lehetőleg másra nem bízták. A vesszőket a csírával lefelé rakták a lyukba, mert a csírákból képződött a gyökér. Ha a csíra hosszúra nőtt, körömmel vagy metszőollóval 2-3 cm-re visszacsípték. A szőlőültetőt ledugták a fordítás aljáig, a vessző végét a bolygatatlan talaj fölött 6-10 cmre helyezték el, hogy az ne érje az eleven talajt. A vesszőt a szedésnél inkább hosszabbra vágták, hogy az az ültetésnél ne szaladjon bele a lyukba. A szorító fúrónak a hegyét azután a vessző alsó vége felé tolták el, majd felső részét megnyomták a vessző irányába. A vessző így annyira beleszorult a lyukba, hogy két ujjal nem lehetett kihúzni. Ha nem volt jól leszorítva a vessző, nem tudott gyökeret ereszteni,, mert messze volt tőle a föld. Ültetés után a vesszőnek a felül kimaradt végét két szemre visszavágták és egy kapa homokkal bekaparták, becsirkézték, becsibézték. Ezekből a kis halmocskákból bújtak ki a rügyek, a friss hajtások. A becsirkézésre azért volt szükség, mert a homok a rügyeket melegen tartotta, a nap nem szárította ki, s azokhoz nem férhetett hozzá a kendermagbogár, ami károsíthatta a rügyeket. Amikor a vessző kezdett fakadni, zsendülni, s már nem volt kendermagbogár, a feltöltést eltávolították, a töveket kinyitották. Ha mindkét rügy kihajtott, a felsőt hagyták meg, s abból képződött a tőkefej. A szőlőültetésnél előfordult, hogy a szükségesnél mélyebbre dugták le a fúrót, így a vessző alatt üreg maradt, s az elültetett növény bepenészedett. A görbe vesszőket nehezen tudták elhelyezni a lyukban, az sérült vagy megtört, ez szintén károsan befolyásolta az ültetést. Mindezeken segített a körmös furu használata, amivel csak addig fúrtak lyukat, ameddig a vessző megkívánta, s üreg nem maradt alatta. Körmös fúró azonban az utóbbi időben is kevés volt a faluban, használata sohasem vált általánossá. Mind a lyukfúró, mind a körmös fúró után szokás volt az elültetett vesszők locsolása, beiszapolása. A lyukat vízzel öntötték tele, a víz belemosta a homokot a cm hosszú, hegye szétnyílott, nyílásába illesztették az ültetendő vesszőket. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 81., 116.) A körmös fúró Kecelen az 1920-as években jelent meg, s inkább nagyobb gazdaságokban használták, mivel gyorsabban lehetett vele ültetni. Előnye volt, hogy a fúrással együtt bevitték a földbe a vesszőt is, és nem kellett szorítani. (ÉGETŐ Melinda 1984. 585.) ÉGETŐ Melinda 1970. 524-525. Kiskunmajsán a vizet lajttal vagy kocsival dézsákban, hordókban vitték a szőlőhöz és locsolókannával öntözték be a vesszőt. (BODOR Géza 1984/b. 54.) Kecelen mivel a szőlőültetésre ritkán került sor, nem mindenki rendelkezett ültető fúróval. Gyakran előfordult, hogy 70-80 cm hosszú, kihegyezett akácfa karót használtak ültetéshez. (ÉGETŐ Melinda 1984. 573.) A fúróval általában férfiak dolgoztak, a vesszőrakó gyerek is lehetett. Legeredményesebbnek tartották, ha terhes asszony tette a vesszőt a lyukba. (BODOR Géza 1984/b. 54.) Legalkalmasabb volt az ültetést három embernek végezni. Egyik elkészítette a lyukakat, másik szórta a vesszőt, a harmadik szorított. (ÉGETŐ Melinda 1984. 583.)
