Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században

204 Az állattenyésztés számára is hasznossá próbálta tenni a szigetet a TSZ vezetősége. A csősz sertéstartására emlékezve, az egyik év nyarán 100 disznót szállított át a szigetbe. Azonban a nyár végére alig maradt a sok malacból. Bár ólat építettek nekik, tápot szállítottak át számukra, és a csőszház előtti kútból itatták őket, az állatok napközben mégis elcsatangoltak. Több közülük beledöglött a KisDunába, de a falubeliek szerint sokat a madocsaiak és a cigányok vittek el. így 1-2 hónapon belül veszteségesen zárult a TSZ szigeti sertéstartása. Jóval tovább, 2 éven keresztül legeltették a TSZ birkáit a szigetben. Az állatok áprilistól-őszig voltak túl, majd télire visszahozták őket. A csőszház mellett építettek hodályt számukra. A pásztor pedig gunyhóban, illetve a csőszházban tanyázott. A birkák a sziget egész területén legeltek. Egy idő után azonban - a fent említett tagosítás következtében - a sziget gondozatlanná vált, felverte a bodza, agárcafa, s annyira eldzsungelesedett, hogy tépkedte a birkák gyapját. így 2 év után Akasztó környékére vitték a birkanyájat legeltetni. A sziget "halálát" visszafordíthatatlanul az 1975. január 1-vel bekövetkezett TSZ-egyesülés okozta, amikor az ordasi TSZ az úszodi Egyetértés MgTsz-hez csatlakozott. A termelőszövetkezet vezetősége ekkor úgy ítélte meg, hogy a szigettel nincs mit kezdeni, hiszen nem illeszthető a nagyüzemi mezőgazdaság termelési struktúrájába. Megindult a fák stílfűrésszel való tarvágása, melyről a falubeliek így vélekedtek: "itt mindön TSZ elnök a szigetből akart meggazdagodni. " Ekkor építettek a Kis-Dunába bontási törmelékekből kis átjárót a Dunántúlra, s így könnyen be lehetett traktorral, autóval járni a szigetre. Az értékes tölgy, szil és diófákat a paksi vasútállomásra szállították, s onnan tovább a faipar számára. A dunántúli oldalról így könnyen hordták el a szigeti javakat, fát, gyümölcsöt egyaránt, s ez még több keserűséggel töltötte el a tehetetlen ordasiakat: "Mindön alkalommal, ha a fájdalom föltört a faluban, a sziget mindig benne vót. " A tarvágás következtében az eldőlő fák agyonverték, összetörték a gyümölcsfákat, amiket egy idő után szintén kivágtak. Ordas felől a közlekedés is megnehezedett, a vasdereglyét elvitték az úszodiak, bódékat tettek rá, s a TSZ kabinszerű munkásszállása lett. A másik, régebbi fadereglyét pedig a Dunában hagyták, s elvitte a jeges ár. A tarvágás, az értékes faállomány kitermelése, a gondozatlanság következtében a sziget áthatolhatatlan dzsungellé változott. A falu és a sziget sok évszázados kapcsolata megszűnt.