Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században
198 elkérhettek szükség esetén. A szedéshez szükséges eszközöket - így a létrát is azonban mindenki magával vitte. Az almát egyfülű kosarakba, ún. garabókba szedték. A gyümölcsöt kosarakban, zsákokban szállították át a faluba. Ezek az óriási - dió, alma, körte - fák híresek voltak magas terméshozamukról. Volt olyan almafa, amelyről 34 kosár almát is le tudtak szedni a falubeliek. Gyümölcsérés idején a gazdák is őrizték a kerteket. Idősebbek és fiatalabbak seggönülőgunyhókban 103 laktak a szigetben. Egy-két kertben - mint a Póka kert is sövényfalú, sárral tapasztott gunyhó is állt. Őrzés idején a gunyhó előtti tűzön szolgafára tett bográcsban főzték meg ételüket a szigetben lakók. Volt aki földbe vájt katlant csinált a tűz számára, és arra tette rá a vasfazekat, az ún. kasztrót, s abban főzött. Az őrzők naphosszat szedték, válogatták a hullást, és hasogatták a gyümölcsöt az aszaláshoz. Az esték pedig a társasélet alkalmai voltak, 104 ilyenkor nyílt lehetőség vidámságra, táncra, a fiatalok ismerkedésére. A gyümölcsőrzés szokása a II. világháború után megszűnt, ekkor már csak csősz vigyázta a kerteket, s a fiatalabb lányok-legények naponta átmentek a szigetbe összeszedni a lehullott gyümölcsöt. A II. világháború előtti időkben a lekvárt is rendszerint a szigetben főzték. Az ismerősök egyszerre, egymás mellé állított rézüstökben főzték a lekvárt. A leszedett szilvát megmosták és pötyögették, azaz kiszedték a magját, majd üstben főzni kezdték. A tűznek kis katlant ástak, afölé tégla keretet raktak, s erre állították a rézüstöt. A katlanhoz alagútszerű tüzelő nyílást is ástak, s onnan táplálták a tüzet. Az üstben lévő keszőcét folyamatosan keverték, hogy oda ne kozmáljon. A lekvárkeverő egy hosszú nyelű rúd volt, melynek végéhez derékszögben egy faragott fakanálszerű fa volt rögzítve. A kész lekvárt 10-20 literes cserépköcsögökbe rakva hozták át a szigetből. A háznál még langyos kemencébe tették, hogy megbörösödjön a teteje, így nem romlott meg. Végül papírral vagy hólyaggal lefedték. Összevetve az ordasi szilvafőzést a szatmárival, több különbséget is tapasztalhatunk. Egyrészt Ordason nem ciberézték a szilvát, még főzés előtt kimagozták, pötyögették. Másrészt Ordason nem használtak a szatmári ún. vitorlás keverőfához hasonlót. Ezen kívül az ordasiak nem főztek tömegesen eladásra lekvárt, 105 mint a felső-tiszai szilvatermő vidékek lakói. A II. világháború után azonban megszűnt a szigetbeli lekvárfőzés. A falubeli házaknál üstházra állított rézüstben főzték a lekvárt. A gyümölcsöt aszalták is. Külön szilvaaszalókat azonban Ordason nem építettek, mint a Tiszamentén. 106 Szilvát, meggyet, kisebb körtéket egyben aszalták meg, az almákat, nagyobb körtéket viszont hasogatva, szeletekre vágva. A szilvát aszalás előtt forrázták is, hogy a bőrét kicsit Náddal, sással fedett, nyeregtető-szerű favázas gunyhó. ANDRÁSFALVY Bertalan 1963. 298.; 1975. 270. LUBY Margit 1939. 304. LUBY Margit 1939. 308. - ANDRÁSFALVY Bertalan 1963. 300.
