Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században
193 nél vastagabbak voltak, Ordason priglinek hívták. Az ennél vastagabbakat pedig hasításnak nevezték. A tölgy, nyár, kőris, dió és egyéb értékesebb fákat amit árverésen kitermelés céljából vettek, vagy esetleg a gazda saját kertjéből vágott ki, soha nem vágták ki tarvágással, mint ahogy a botló füzeket. A nagyobb fákat kiásták, majd fejszével, vermelővel vágták el a fa gyökereit. Mikor már csak az egyik oldalt tartották a gyökerek, akkor kötéllel elhúzták a fát, hogy az nehogy más fára vagy személyre hirtelen rádőljön. Andrásfalvy Bertalan említi művében, hogy a vízjárás folytán kimosott gyökerű fákat, pl. Mohácson meggyújtották, a gyökerek alatt tüzet raktak. 84 Ordason ezt nem alkalmazták soha. Kidöntés után körösztvágó fűrésszel levágták a tuskót a törzsről, kézi fűrésszel pedig a gyökereket a tuskóról, majd az ágakat lerőzsélték. A gyökerek igen értékes tüzelőnek számítottak. Ha részéből vágták ki a fát, akkor a gyökér a munkásé lett, a tuskónak és a rőzsének a fele, a fának pedig a harmada illette meg. Gyakran két gazda összebeszélt, együtt mentek át, s kölcsönösen segítettek egymás fái kivételében, így nem kellett részes munkával kitermeltetni azokat. Kitermelés után figyelni kellett, hogy a fát, ha nem tudták átszállítani a faluba, a víz el ne vigye. Ilyenkor lehetőleg a sziget magasabb részeire rakták, több fa közé stócba, lekötve úgy, hogy ha szállításig ár jött, és meg is emelte a farakást, akkor sem tudta elvinni a víz. Akár rőzsét, akár ölfát szállítottak, azt dragaccsal kellett kitolni a sziget falu felőli partoldalára, hiszen lovat, állatot nem használhattak a parcellákon, gyümölcsösökön való átkelésnél. Igen nehéz munka volt ez, főleg ha a Kis-Duna felőli oldalon dolgoztak, vagy a sziget derekánál. A fát a falu felőli parton is ölbe rakták az elszállításig. A fáért csak akkor mentek át, ha kész volt egy rész, egy ráta. Ilyenkor akár négyet is fordultak egy nap. Nehezítette a szállítást, hogy a Duna és a sziget partja között kis víz esetén több méteres különbség volt. Ilyenkor ledobálták a fát a partoldalra, majd onnan a dereglyébe tolták. Magas víz esetén ez a munka könnyebben ment, mivel a fát, rőzsét rögtön a dereglyébe lehetett tolni járódeszka segítségével. A dereglyében a rönköket két ember rendezte el a jobb helykihasználás, az egyenletes terhelés végett. Az átszállított fát, rőzsét a falu rakodóinál tették ki, s ha részesmunka volt, akkor itt elosztották, elrészelték. A fát három részre a rőzsét két részre rakták. A község fája esetén a másodbíró, vagy a jegyző lement a partra, s kiválasztotta melyik a községé. Fából két részt, rozséból, tuskóból pedig a felét. A fennmaradó részt a munkások szétosztották maguk között annyi felé, ahányan voltak. Ha kellett a jegyző vagy a másodbíró, akár többször is lement naponta a Dunapartra. A községházához egy fuvaros vitte fel a fát, aki fában, rőzsében kapta meg a fuvardíjat. A községháza udvaráról került felhasználásra vagy eladásra a kitermelt fa vagy rőzse. 5 Ugyanígy udvarokon tárolták fájukat a falubeli gazdák is. ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 245. B.K.m.L. V. Ordas. b.2. 24/1915.
