Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században
184 fuvarozásnál és a dereglye vontatásánál egyaránt. Dereglyehúzás után átfogták a kocsiba a lovat, és akár a szomszéd faluba is átfuvarozták az árut. A dereglye mozgatásához a Farkas család két embert foglalkoztatott napszámban, ezek az emberek eveztek, illetve üres állapotban ők húzták a dereglyét Zádortól Ordasig. A tulajdonos kormányozott. Ezeknek az embereknek azonban csak fuvar és piaci napokon volt biztosítva a megélhetésük, más napokon a faluba jártak napszámba. A dereglyét a magánosoktól is bérbe lehetett venni, éppen olyan feltételek mellett pénzért, mint a községit. Azonban az evező és vontató embereket ilyenkor a bérbevevőnek kellett biztosítani. A bérleti díj a községi dereglyével azonos volt, 1 vagy 2 pengő. Téli időszakban, famunkák idején gyakran kellett rőzsét, fát hordani a szigetből, így csak akkor nem közlekedtek dereglyével, ha zajlott a Duna. Zajlás idején a Malom-révbe telelőre rakták a dereglyét. Kidobolták a faluban hogy megindult a jégzajlás. Ekkor a falubeli férfiak összefogtak, s kézzel, görgőkön kihúzták a dereglyét a partra. Ha áradt a jeges víz, ismét feljebb húzták, nehogy elvigye a jeges ár. Adatközlőm így emlékezett erre: "Összetartott így a nép, mint sírásásnál is ezelőtt. " Azonban gondozni kellett ekkor is, kidobálni belőle a havat, jegelni, azaz összetörni az oldalára fagyott jeget. Ha beállt a Duna jege, mint annyi helyen a víz mellett, az ordasiak is a jégen mentek át a szigetbe. Vízzel, szalmával is hizlalták а jeget. A jégtorlaszokat pedig csáklyával lökdöstek el, így egyengettek szánkóutat. Ilyenkor gyakran jártak át fáért gyalog, szánkóval vagy lovasszánnal, ún. csézával a szigetbe. Az asszonyok, gyerekek, ha beesteledett, lesétáltak a Dunapartra. Beszélgettek, figyelték a vizet, s várták, hogy biztonságban hazaérnek-e hozzátartozóik a szigetből. Ha valami gondot észleltek, felszaladtak, és szóltak a faluban, jöjjenek az emberek segíteni, hánykódik a ladik. Alszélben 41 pedig soha nem közlekedtek az ordasiak, mert az könnyen eltérítette, felborította őket, ha pedig estére kelve támadt ilyen erős alszél, akkor inkább a szigetben éjszakáztak. A SZIGETI CSŐSZSÉG Az erdők óvására, őrzésére nagy hangsúlyt fektettek országszerte a területek birtokosai. Ahogy a XVIII-XIX. században kialakult a szigorúbb és szabályzottabb erdőművelés, úgy alakult ki ezzel párhuzamosan a szigorúbb ellenőrzés is. A Tisza mentén Gulácson is ez idő tájt választottak erdőbírákat, erdőkerülőket, akik év végén elszámoltak a rájuk bízott értékekről az erdőbirtokosságnak. 42 Ugyanúgy az Ordashoz közeli Dunaföldvár szigetén is a szigetbirtokosok testületet alkottak, s A déli irányból fújó erős szelet nevezték alszélnek. CSISZÁR Árpád 1998. 147. 181.-TAKÁCS Lajos 1979. 50.
