Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Bereznai Zsuzsanna: A házépítés hiedelem- és szokáskörének funkcionális vizsgálata

144 38. Az első kőre ráüttettek a gazdával. Ahányat rávert, anniy liter bort kellett fizetnie. Én is ráüttettem nemrég a sógorommal. (Eger, Heves megye, s.gy., 1986) 39. Az első kőre a gazdának rá kellett verni a bunkóval. Sokszor becsapás volt. Kihívták a gazdát, hogy üssön rá a kőre. - Hányat? - Amennyit akar! Aztán ahányat ráütött, annyi liter bort kellett adjon a kőműveseknek. Vagy ha kevesebbet ütött, akkor pálinkát mondtak, ha sokat bort. (Bodony, Heves megye, s.gy., 1986) 40. A Rozália templom építésekor a városi vezetőség egyik tagja ráütött az alap­kőre, azután áldomást ittak. (Eger, Heves megye, s.gy., 1986) 41. Az 1950-es évek elején a Makiári úti templom építésekor az első kő letételé­nél megjelentek a város elöljárói, és a polgármester ráütött az első kőre a kalapáccsal, majd áldomást ittak. (Eger, Heves megye, s.gy., 1986) 42. Házépítésnél az első téglát a gazda teszi le, és háromszor ráüt a kalapáccsal. (Kustánszeg, Zala megye. MNAK: Szentmihályi Imre 1964) 43. A kőművesek ráüttettek a gazdával az első téglára. Ahányat ráütött, annyi liter bort adott a kőműveseknek áldomás képpen. Ezután kezdték el a házépí­tést. (Párád, Heves megye, s.gy., 1986) Az alapozáshoz kapcsolódó áldozati szokások Az emberáldozat helyettesítése az emberhez tartozó dolgok által 44. Az alap lerakásakor odahívták a szomszédot, hogy beleegyezik-e az alap kimérésébe. Közben, tudtán kívül belemérték az árnyékát. (Szilvásvárad, Heves megye, s.gy., 1986) 45. Kákadarabot vagy szalmaszárat tettek az alapba, mellyel az arra járó ember árnyékát mérték meg. (Székelyföld, Kriza János - Orbán Balázs - Benedek Elek - Sebesi Jób, 1882.443.) 46. A templom tornya elborul, ha árnyékát bele nem rakták. Az árnyékát bele­mérték. (Hidas, Baranya megye - Istensegíts, Bukovina. EA 4642) 47. A ház alapjában talált emberi csontdarabokat is betették régen. (Novaj, He­ves megye, s.gy., 1986) Az emberáldozat helyettesítése állatáldozattal 48. Az első ásónyom helyére a fundamentumba egy leölt tyúkot vagy macskát falaztak be. (Tunyog, Szabolcs-Szatmár megye. EA 731)

Next

/
Oldalképek
Tartalom