Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)

Embertan - Henkey Gyula: A magyarság etnikai embertani vizsgálata

424 Típusok megoszlása szempontjából a kárpátaljai és felvidéki magyar őslakos népességek a legegységesebbek (Henkey 1996b, 1997d, 1994b), ezeknél a legnagyobb a turanid és a pamíri típus előfordulása, a felvidékieknél általában a keleti dinaroid gyakorisága emelkedik, a Csallóközben és a Mátyusföldön pedig a kaszpi változaté is. Ezekhez közeli a megoszlás a Nyugat- és Közép-Dunántúlon, a Tiszántúl északi felében és a Székelyföldön is, azaz azokon a vidékeken, melyek elkerülték az oszmán-török hódoltságot, vagy az csak 20-30 évig tartott. Főleg a Dunántúlon volt tanulmányozható a tipológiai eltérés a jobbágy és köznemes eredetű magyar népességek között. Megállapítható volt, a gyakoriság szempontjából első helyen álló turanid típus tekintetében alig van eltérés a jobbágy és köznemes népességek között, viszont a pamíri típus, valamint a keleti dinaroid (kaukázusi) és kaszpi változat a köznemes népességeknél nagyobb arányban észlelhető. A magyarság keleti elemeivel kapcsolatos típusok és formák közelebbi megismerését bulgáriai tatár vizsgálataim (Henkey 1972) is elősegítették. A telepes és részben szlovákokkal, horvátokkal, dalmátokkal, németekkel (svábokkal) kevert magyar népességek antropológiai-statisztikai számítások alapján tájegységi szinten az őslakos csoportoktól alig térnek el (21. táblázat), ami összefüggésben van azzal, hogy a XVII-XIX. században érkező telepesek jelentős részben őslakos népességekre telepedtek rá. Gyakori szlovák családnevek esetén a keletbalti típus és az erősen kevert meghatározhatatlanok, horvát beolvadás esetén a balkán dinári változat, dalmát keveredés esetén a balkáni dinári változat és az előázsiai típus, német eredetű családnevek emelkedésével párhuzamosan az alpi típus, a balkáni dinári változat és a meghatározhatatlanok aránya emelkedik. A magyaroknál 0,4-0,4 %-ban kimutatható északi és cromagnoid típus fele részben apai vagy anyai ágon német eredetű családnévhez kapcsolódott, részben a falvakban és mezővárosokban vizsgálatra önként jelentkező, ipari városokból származó egyéneknél voltak e típusok kimutathatók. Az általam vizsgált magyaroknál a német eredetű családnevek előfordulása nem éri el az 1 %-ot. A kevert eredetű népességek embertani jellegeinek megismeréséhez hozzájárult, hogy a hazánkban élő nemzetiségek közül németeket, szlovákokat, horvátokat, bunyevácokat és sokácokat is vizsgáltam. Megállapítható volt, a palócföldi szlovákok jelentős mértékben térnek el a délszláv nyelvű bunyevácoktól, sokácoktól, dél-somogyi horvátoktól, viszont e szláv nyelvű csoportok a magyar népességekhez közelebb állnak (Henkey 1990b). A palócföldi szlovákok és a Baja környéki bunyevácok, sokácok között az összekötő kapcsot egy nagyközepes-magas termetű, rövid fejjelzőjű, széles arcjelzőjű, barna-fekete hajú, sötét vagy zöldes szemű komponens képezi, melyet a turanid típus alföldi változatával azonosítottam (Henkey 1985). Bár Thoma (1988) antropológiaistatisztikai számításokkal bizonyította, a hajósi németek a Kalocsa környéki, kiskunsági és palóc centrumbeli magyaroktól jelentősen eltérnek, de az