Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Merk Zsuzsa: A katolikus egyház és a bukovinai székely telepítés a Délvidéken (1941–1944)

CUMANIA 14., KECSKEMET, 1997 41 MERK ZSUZSA A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS A BUKOVINAI SZÉKELY TELEPÍTÉS A DÉLVIDÉKEN (1941-1944) BEVEZETÉS A bukovinai székelyek közel kétszáz éves történelme bővelkedik megpróbáltatásokban, s életüket menekülések, áttelepítések osztják kisebb-nagyobb korszakokra. A Székelyföldről, a székely közösségből 1764-ben szakadtak ki. A mádéfalvi veszedelem néven ismert vérengzés után Moldvába menekültek, innen a Hadik András által szervezett telepítéssel kerültek Bukovinába, ahol öt falut (Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten és Józseffalva) hoztak létre, kis magyar szigetet alkotva a Habsburg-monarchiához tartozó tarka etnikumú területen. Három emberöltőnyi idő elteltével a falvak lakossága megsokszorozódott, s a XIX. század végén, a XX. század elején több kísérlet is történt, hogy a falvak túlnépesedés okozta gondjain enyhítsenek. Részleges telepítésekkel került a bukovinai székelyek egy-egy csoportja Dévára és környékére, az Al-Duna mentén néhány faluba. A szervezett telepítések mellett többen megélhetést keresve kivándoroltak Kanadába. A második világháború eseményei tették lehetővé a bukovinai székely falvak teljes lakosságának Magyarországra telepítését. Románia ugyanis kénytelen volt átadni 1940-ben a Szovjetuniónak Besszarábiát és Észak-Bukovinát; a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, s az év őszén megindult a dél-bukovinai németek kitelepítése. Míg az első két esemény elsősorban 1 A. Sajti Enikő 1987. 54-55.