Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Adalékok a jogi néphagyománykutatás történetéhez

208 1939-1944 között, a kezdeményezéstől a gyűjtés, az összegzés első szakaszáig. Reméljük, hogy az iratok segítségével sikerül megvilágítani a mozgalom alakulásának, egy-egy eseményének hátterét. Igyekszünk számbavenni más tudományterületek számára is hasznosítható eredményeit, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk árnyaltabb értékeléséhez és a további kutatások megalapozásához. Munkánk során az egyes eseményeket befolyásoló okok, belső összefüggések megvilágítására törekedtünk, s igyekeztünk a folyamatot a maga egészében tekinteni. 1. A néprajzkutatás a harmincas években megkülönböztetett figyelemmel fordult a jogi néphagyományok felé. Györffy István kezdeményezésére, az igazságügyminisztérium támogatásával került sor a népi jogélet kutatására. A társadalmi problémák iránti fokozott érdeklődés nyomán megjelenő szociográfiai munkák gyakran érintették a jogi népszokások kérdését, de elsősorban a műfaj és az író szemlélete által meghatározott céllal, nézőpontból. Illyés Gyula Puszták népében például az egész művet átszövi a cselédek életét minden írott törvénynél szorosabban meghatározó, nemzedékről nemzedékre hagyományozódó rend. A Huszadik Század köré csoportosult hajdani falukutatók is kitértek egyes jogi népszokások leírására. E munkák hatása alól a néprajz művelői sem vonhatták ki magukat. A szemléletváltozás, az egyre elmélyültebbé váló ágazati, és a széleskörű, több szaktudományra kiterjedő kutatások, a kialakuló külső kapcsolatok megteremtették azt a hátteret, amely 1939-ben életre hívta a jogi néphagyományok kutatását. E mozgalom keretében a jogpolitika támogatását élvezve 1948-ig több mint száz kutató gyűjtött adatokat az ország legkülönbözőbb településeiről. A népies áramlat eszmei sokféleségében a kutatók a célok és módszerek tekintetében igen eltérően vélekedtek. Amikor a jogi népszokások kutatását indítványozó munkaközösség nevében Bónis György megfogalmazta a szervezendő mozgalom 8 ILLYÉS Gyula 1937. 9 BRAUN Róbert 1913. 10 KÓSALászló 1989. 221-222.; SZABÓ László 1980. 9-10.; SZABÓ László 1993. 26-27. 11 A résztvevők és a községek számára vonatkozóan a szerzők eltérő adatokat említenek. Papp László „82 gyűjtőről 113 elkülönült részre oszló 95 db jelentésről" (EA 13. 300. 2.. PAPP László 1948/a. 6.), Tárkány Szűcs Ernő kb. 120 gyűjtőről ír (TÁRKÁNY SZŰCS Emő 1981. 16.), Hofer J. Miklós jelentésében több mint 140 gyűjtőről szól. (OL К 579 IM 17443/1943.) Az is előfordul, hogy egy pontosan nem közölt létszámú gyűjtőközösség munkája a beküldött anyag. Papp szerint „137 község, továbbá 10 járásbíróság, 3 vármegye, 5 táj területére vonatkoznak a jelentések" (EA 13. 300. 4.) Tárkány Szűcs hozzávetőlegesen 340 községre kiterjedőnek tartja a gyűjteményt (TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 16.)