Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Történelem - Kapocs Nándor–Kőhegyi Mihály: A bajai ferences zárda Háztörténetének I. kötete (Ötödik rész. 1791–1899)

TÖRTÉNELEM 249 mélynökét. 7 Följegyzésre leginkább méltó, hogy az ünnepség fényének emelésére mindhárom városból, úgymint Újvidékről, Zomborból és Szabadkáról a legcsino­sabb kettős bandériummal, új ruhákban díszelegve, válogatott lovakon vonultak fel a polgárok; a nemes vármegyei bandériumot a tiszai részek és az egyes községek válogatott lovasai követték, úgyhogy a lovasok össszlétszáma könnyen elérte a hatszázat. Több szomszédos vármegye kiküldött ispán és báró urainak jelenlétében nagyméltóságú Milassin Miklós fehérvári püspök úr, ennek a hazának legkiválóbb sarja olvasta fel a főispánnak a törvényes eskü szövegét. 11. Nagyméltóságú Milassin Miklós fehérvári püspök úr a beiktatásról visszatérő­ben megszállt konventünkben, ahol két ebédre és egy pompás vacsorára láttuk vendégül, majd 13-án reggel Fehérvárra távozott; elkísérte őt a saját kocsiján a Három Kereszthez címzett fogadóig igentisztelendő Pestalich Gergely elöljáró atya. 8 25. A kőművesek és az ácsok mestereivel 1180 Ft-ban kötött szerződés értelmében megkezdődött a kolostor helyreállítása, amint látható a mesterek részletes, írásos helyreállítási kimutatásában. 28. Gruber Mihály atya, csávolyi káplán és több éven át hitszónok, jámborul elhunyt az Úrban, és a mi kriptánkba temették Basslich Bonaventura házfőnök atya sírja mellé. Június 1. Latinovich Péter, kiérdemesült alispán és tanácsos méltóságos özvegy házastár­sa, született báró Bernjakovich Anna jámborul elhunyt az Úrban; az igentisztelen­dő helyettes házfőnök atya állandóan mellette volt, míg csak a lélek el nem vált a testtől, miután január 2. óta agyvérzés következtében nyelve megbénult, és állandóan ágyhoz kötve feküdt. Kriptánkban, a Szt. Kereszt oltára előtt, férje mellé temették. 9 2. Urunk Mennybemenetelének ünnepén délután 5 órakor a méltóságos úrnőt fiának, Latinovich Jánosnak, a magas Magyar Királyi Helytartó Tanács tényleges tanácsosának kérésére templomunkban, a Keresztrefeszített oltára előtt, férje mellett, igen sok, mindkét nembeli ember jelenlétében temettük el. A nagyságos tanácsos úr eredeti levelét a konvent levéltárában őrizzük. A sírhelyért 100 Ft-ot fizetett. 7. Az előzmény HD 1790. április 7. Bács—Bodrog vármegye nemessége tehát nem tudta elérni, hogy a nekik nem tetsző Ürményi József helyett a kalocsai érsek legyen a főispán. Évszázados gyakorlat ért véget ezzel. A megye azért szerette volna a kalocsai érseket a főispáni székben látni, mert főpásztori és egyéb méltóságai megakadályozták abban, hogy ténylegesen törődjön a megye dolgaival. Helyette gyakorlatilag az alispán vitte az ügyeket. Őt viszont a megyegyűlés — tehát a nemesek — tartották kezükben. 8. Fehérvár = Székesfehérvár. Püspökségét nemrég Mária Terézia alapította (1777) VI. Pius jóváhagyásával. NYIRÁK Sándor, 1877.; PAUER, Johann, 1877. — Milassin Miklós püspök jó barátságban volt a bajai ferencesekkel. HD 1790. december 24. 9. Sírfeliratára lásd KAPOCS Nándor—KŐHEGYI Mihály, 1991. 105.

Next

/
Oldalképek
Tartalom