Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Játéktörténet - Váczi Mária: Néhány gondolat a családi játékszokások változásáról egy, nyolc–tíz éves gyerekek körébenvégzett vizsgálat nyomán

582 VACZI: NEHANY GONDOLAT A CSALÁDI JÁTÉKSZOKÁSOK . . . Az interjúk során elhangzott kérdések egyike volt, hogy mi jut eszébe, ha a „játék" kifejezést hallja? „Azt jelenti a játék, hogy a gyerekek összefognak, valami jót kitalálnak, elgondolják, hogy mit csináljanak, gyűjtenek hozzá különféle dolgokat és játszanak." (8 éves lány) „Az jut eszmben, hogy játszani nagyon jó. Ha játszunk valakivel, rendesen kell játszani. Nehogy rövid legyen a játék ; nem hagyhatjuk el a pajtást játék közben, mert az akkor már nem lesz valami jó és vége szakad a játéknak." (9 éves lány) A megfogalmazásokban ugyan nem hangzott el, de mégis érezhető a gyerekek —játékhoz nélkülözhetetlenül szükséges és fejlett — szabálytudata. Az a megállapítás, mely szerint a játék a legösszetettebb szociális képességekre épít, a szabályjátékok esetében különösen igaz. Játszóközösségek szükségesek ahhoz, hogy a szabályjátékok játszhatók legyenek. A mintában inkább kivételnek, semmint általánosnak tekinthetők az említett gyerekek. Játékvilágukban dominál az egyedüli, magányos játék. Fárasztja őket a társaság és föltalálják magukat egyedül is, vagy ki tudják tölteni az idejüket, meg nem szeretnek vitatkozni senkivel — mondták, amikor arról kérdeztem őket, hogy „miért szeretnek egyedül játszani?". Itt kívánok hivatkozni dr. SZILÁGYI Erzsébet kutatási eredményére, amely azt tükrözi, hogy a felnőttek egyedül szívesebben hallgatnak rádiót és néznek televíziót, mint társaságban. A felnőttminták követése hatással van a gyermeki játékszokások kialakulására is. A gyerekek személyes kapcsolatai leszűkülnek néhány társra, nem divat közöttük a „bandázás". Nemcsak a gyereknek okoz gondot a játékszabályok betartása, hanem a szülőknek is, a velük való játszás során. „Engedjem-e, hogy mindig nyerjen, hogy magabiztos legyen, vagy érhetik csalódások is, hogy megtudja mi vár rá. Csalni kell végeredményben. De az a kérdés, hogy mennyire? Sokszor-e vagy kevésszer?" (8 éves fiú édesapja) „En azon a párton vagyok, hogy sohasem engedem. Ennek ellenére úgy érzem, szívesen játszanak velem a gyerekek. Egyenrangú félként kezelem a nálam húsz évvel fiatalabb gyereket is. A gyereket nem a teljes elkeseredésig, de egy bizonyos határon belül rá kell arra szoktatni, hogy veszíteni is tudni kell. Találjon örömöt a játékban, akarjon is nyerni, de ne mindenáron." (10 éves fiú édesapja) Összefoglalva az individuális és közösségi játékok között tapasztalható változás tendenciáit, látható, hogy a szülői generáció gyermekkorában az utóbbi csoporthoz sorolható játékok domináltak. „Arra emlékszem, hogy az iskolai körjátékokban az egész osztály benne volt. Most nehéz ezt továbbadni, mert például nekem csoportos játékélményeim vannak, a kislányom meg egyedül van, elöregedett utcában lakunk, ahol nincsenek gyerekek. Nagymamáékkal egy udvarban lakunk, ez nagyon jó, mert így