Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Néprajz - Kőhegyi Mihály–Sztrinkó István: Bellosics Bálint levelei Herrmann Antalhoz

NÉPRAJZ 489 tanulmányából vettem. Az egészben annyi hibám van, hogy dolgozata elveszett s csak néhány kijegyzett elfogadható adata volt meg birtokomban jegyzetképen. Ezeket, nem tudván az enyém e, nem e, felhasználtam, de a bizonytalanság arra ösztönzött, hogy legalább macskakörmök közé rakjam az illető nehény sorra terjedő részt. A korrekturában a macskakörmöket hiába kerestem, elhagyták. így került bele az ő fogalmazásából néhány rövid sor, olyan tartalmú a mely tartalmat a vend vidéken először utazó is rögtön megismer. Azt írja, én a vendet hibásan jellemezem, midőn azt mondom, hogy „izmos faj". Ennek is meg van az oka. Gönczi úr Palinán, a testileg legfejletlenebb, legnyomorultabb vendek által lakott faluban tanitóskodott, midőn világra szóló tanulmányát megírta, de én midőn a „zala- és vasmegyei vendekről" írtam, nem indulhatok utána, mert a vend sovány száradt ugyan, de izmos, ha az összes Vendséget veszem. Erre nekem bő alkalmam volt tapasztalást szereznem öreg atyám gazdaságán, egy sógoromnál, ki a bellatinczi Zichy-féle uradalmon volt ispán, egy főerdész nagybátyámnál, ki szintén a fiumei kormányzót Zichyt szolgálja a zalai vendség vidékén, a vasmegyei lutheranus-vend Puczinczon (ma Battyánd) hol egy nagybátyám lutheránus pap, s kitől sok szép adatot kaptam. De alkalmam volt odahaza is gyűjteni. Atyámnak bérlete van. Rétjeit 2/3ad részben zalai vendek takarják, s gyerek s diák koromban én „feleztem" (polovinati) a száraz szénát; gabonáját a vasmegyei vend „goricanec" aratja le mióta élek mindig s épen a vakatióban egy hónapig velük vagyok otthon. A cséplést, kapálást vend napszámosok végzik s én minden nyáron naponként 20-25 vasmegyei és 60-70 zalai (lippai, renkoczi etc.) venddel érintkezhetem. Ha valaki nem hiszi, meghívom a jövő nyárra atyám bérletére, hadd lássa. Hallgathatja őket egész napon és este munka után dalolva, tréfálva. Gönczi úr szegény palinai emberei után indult, onnan is megférhetlen természete eltovábbította. Nem emlékszem tisztán, de ilyest is hibámul rótt fel: „a vend idegenek iránt zárkózott, bizalmatlan". Erre azt mondja, egy nép sem olyan közlékeny mint a vend. Hm, bölcs mondás. Én és atyám is, ki már 30 éve érintkezik velük, ellenkezőt tapasztaltunk. Barátságos, azt mondhatja, de nem közlékeny. Azt nem is említem, hogy ő geographiai részt kíván a néprajzi mellé, mert azt ti törültétek a történetivel együtt s én abban megnyugszom. Ennyit kívántam bírálatára megjegyezni. Az ethnographizálás most csak úgy lehetséges, ha éjjeleimet rabolom meg. Leírom egy napi dolgomat; ilyen mind. Reggel 6-kor a felkelésnél vagyok jelen, aztán megnézem rendes e az ágyazás, 1/2 nyolczkor a reggelinél van dolgom, 8 —12-ig előadás, mert 18 heti órám van. 12 kor ebédnél kell lennem, délután az irodában vagyok, mert apósom nem irhát egy sort sem; még az igtató számát se bírja beleírni. 6—7ig, ez egy óra az enyém. 7kor vacsora, azután én eszem s dolgozatot javítok, mert havonként közel 300-at kell átnéznem. 9-kor lefekvésnél jelen vagyok, azután át kell néznem a jövő napi dolgot, mert lélektant is tanítok, így megy ez napról-napra. Hol van még a köztartási számadás, a ruhamosás. A ruhát én olvasom át a mosónénak, én veszem át tőle vasárnaponként, mikor más