Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Történelem - D. Szabó Kálmán: Dusnok történeti földrajza

166 D. SZABÓ: DUSNOK TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA . . . a nádasok, a rétek és legelők, helyüket csaknem mindenütt szántóföldek foglalják el. Ezzel egyidejűleg száradtak ki a tavak mocsarak, fokok is. Az utóbbiak közül csak néhányban van annyi víz, amennyi a földek öntözéséhez szükséges. A föld termékenysége, a vizek hihetetlen halbősége mindig vonzotta az embereket erre a vidékre. Nem véletlen, hogy a honfoglalást követően a Sárköz az Árpádok családi birtoka lett. A királyi család földjeiből az államalapítás után elsősorban az új rend támaszai, az egyházi intézmények és a nemrég megszervezett megyék várai kaptak birtokot. így történt az Kalocsa környékén is. A kedvező természeti adottságokkal rendelkező Sárköz benépesülése a középkorban gyorsan haladt. Több fékező hatás átvészelése után (tatárjárás járványok, válságok, belháborúk) a faluhálózat a 15. század folyamán elérte legnagyobb sűrűségét. A falvak közel, szinte látótávolságban feküdtek egymáshoz, lélekszámuk és határuk kiterjedése azonban csak töredéke volt a mai falvakénak. A településeket a XV. században magyar nyelvű népesség lakta. Dusnok a 16. század elején közepes nagyságú falunak számított, lakóinak száma 100-120 körül mozoghatott. Határa valamivel nagyobb volt a környező falvakénál, kb. 1000 kh-ra becsülhető. A török hódoltság másfél évszázada alatt a Kalocsa környéki falvak lakossága is erősen megcsappant, a települések zöme pusztává vált. A falvak pusztasodasa a 17. század elejéig lassabban haladt, de valamikor az 1620-as évek után rohamosan csökkenni kezdett a lakott falvak száma, csupán néhány Duna menti település vészelte át erősen lecsökkent lélekszámmal ezt az évszázadot. A vidék ekkor vesztette el lakosságának legnagyobb részét. Az elhagyott falvak határa elvadult, egy részükön erdő nőtt, a szántóföldeket tüskés bokrok lepték el, a rétek elmocsarasodtak, a falvak helyét gaz és bozót borította. Néhány falut Szerbiából érkező telepesek szálltak meg, majd Boszniából és Dalmáciából vándoroltak be sokan. A török támogatta a rácok (ahogy akkor a három délszláv népcsoportot nevezték) felszivárgását, velük igyekezett pótolni a megcsappant magyar lakosságot. Az ortodox szerbeknek már a 17. század elején voltak a környéken települései. Ők a teljesen lakatlan Örjeg-széli területeket részesítették előnyben. Ezek a falvak a 18. század elejére kiürültek, lakóik délebbre húzódtak vissza. A valamivel később, jórészt a 17. század utolsó harmadában érkező dalmáciai és boszniai katolikus rácok Kalocsa magasságáig jutottak el. Egy részük néhány Duna menti, üresen álló falut szállt meg, vagy magyarlakta helyeken telepedett meg, más részük egyik helyről a másikra vándorolva keresett magának kedvező életteret. A magyarokkal való együttélés nem jelentett számukra nehézséget, bizonyítja ezt Kalocsa, Bátya, Varajt, Dusnok, Sükösd akkori vegyes lakossága. Dusnok a török hódoltság utolsó éveiben újra benépesült, miután néhány évtizedig pusztán állt. A mai Lenes erdőben, a falu középkori helyén, néhány