Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)

Néprajz - Bosnyák Sándor: Bezdán néphite. 2. rész

NÉPRAJZ 451 Gazdasági élet 259. A zödség azért kel ki olyan sokára, mert először lefelé megy és aztán jön csak föl. Lemegy egészen a másvilágig, és akkor visszajön. (9) A zöldségmagot mélyre kell vetni. Az először elmegy a pokolig, és onnan jön vissza, úgy hajt ki. Egy órakor vetik, mert akkor egyágú lesz. Ezt nagyon megtartotta mindenki. (2) 260. Hajnalban, harmatban kell szedni az uborkát, mert ha rásüt a nap, akkor keserű. (2) Az uborkát akkor köll szedni korán reggel, amikor még harmat van, mert mikor már később fölmelegszik, akkor az uborka keserű. (9) 261. A káposztalepke nem bírja a fahamut elviselni. Az ágyasokba szoktak szórni. (10) 262. Vetés után odaverik az asszonyok a seggüket a fődhő, hogy nagyra nyőjenek a tökök. (9) 263. Az én időmbe már tisztán szedték a kukoricát, ritka vót, ahun csumásan szedték. Hát ott este összeültek fosztani az ismerősök, szomszédok. Beszélgettek, iszogattak és fosztottak a lámpavilágnál. (9) 264. Kukoricafosztásnál valaki piros csévét talált, arra azt mondták, hogy elmehet aludni. (9) 265. Minél jobban megverik a diófát, annál jobban terem. (2) 266. Mikor szüreteltünk, nálunk a reggeli ilyen nagy ponyvára vót odakészítve, mindenki levette a kalapját és úgy evett. (10) 267. Akkó ültesd a tyúkot, mikó a kanász ereszt haza, hogy a csibék úgy szaladjanak, mint a malacok. És kalappal köll odavinni a tojást és úgy önteni a fészekbe, hogy sok kakas legyen. (9) A tojásokat mindig kalapban vittük és beleborítottuk a fészekbe, hogy egyszerre keljenek ki. (2) 268. A tyúk alá mindig páratlan számú tojást tettünk, tizenkilencet, vagy huszonegyet. (10) 269. Mikor már tojásszűke vót, mikó má nem tojik többet a tyúk, mikó má kifogy belűle és utoljára egy akkora tojást tojik, mint egy galamb. Azt a picike tojást szokták átdobni a háztetőn, fején keresztül a balkézzel hátrafelé. (9) 270. A birkanyírás ünnep vót, mer akkó gyütt a pénz. A juhászok, akiknek sok birkájuk vót, eladták a gyapjút, s akkó csaptak egy kis dáridót. (9) 271. A lovat úgy herélték, hogy összekötötték mind a négy lábát. Hurkokat csináltak, akkor belevezették a lovat. Mikor benne vót a ló a hurokban, mind a négy lábán csat vót, akkó egyszerre meghúzták, hogy a ló essen el. Akkor vót olyan három lábú fa és a négy lábát összehúzták ahhoz a fához. A fához kötözték, az tartotta, kötéllel nem tudták vóna úgy összehúzni, hogy ne mozogjon. Akkor összekötötték, hogy a ló ne tudjon rugdalózni. S akkor ugyanúgy kiherélték, mint a disznót. (9) 272. Elássák, ahogy a jószág megellik, elássák a poklát. (9) 273. Napnyugta után nem szabad a tejet kiadni, mert akkor elapad a tehén. (2) 274. Azelőtt ilyen ágaskutak vótak. Ha vizes vót a tej, akkor azt mondták, hogy „hozzáfejte a kútágast." (10) 275. Disznóvágáskor, amikor kétfelé hasítják a disznót, akkor mondják, hogy: nevessenek, hogy vastag legyen a szalonnája! (9) 276. A disznónak a súlyát úgy köll megmérni, hogy tarjátúl, innen a nyakacsigolyájátúl a farka tüvéig lemérni a hosszát és az első lapickájánál, itt a mellit körösztül átmérni. A lába után közvetlen. A kettőt össze köll szorozni és akkor megkapja a súlyát. (9) 277. Teknyősbékát tesznek a disznók moslékjába, hogy jobb étvágyuk legyen a disznóknak. A teknősbéka is nagyon jól érzi magát benne, meghízik. (9) 278. Fogta a kést, ugye vót neki herélőkése, megvágta kicsit a bőrt, kinyomta, megtekerte, aztán lenyisszantotta azt az eret. Utána bekente disznózsírral, ráütött a seggire a disznónak és már szaladt is tovább. (9) 279. Ha a disznó bebúgott a kanásznál, akkó ement és megmondta a gazdának, hogy ez és ez a göbe bepárosodott és akkó ajándékot kapott a gazdátúl. (9) 280. A halászok nem szeretik, ha azt mondják nekik, hogy „hová mész?" Azért nagyon haragszanak. (9) 281. Fohászkodik, hogy Jézus segíjj!, hogy szerencsés legyen a halászás. (6) 282. A kicsike halat megköpködjük, azt mondjuk: Apád, anyád ide gyűjjön! Mert ha az apja, anyja idegyün, akkó azok nagyobbak. (9)