Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)
Néprajz - Fehér Zoltán: Bátya népének kereskedése
NÉPRAJZ 381 számbavételének szempontjából is fontos, hogy milyen tájak felé irányultak kereskedelmi kapcsolatai. GALGOCZY Károly szerint 1876-ban „Fő piaczos hely a szomszéd Kalocsa. Országos vásárokképp a kalocsai, bajai, tolnai, szegszárdi vásárok látogattatnak". 20 Ha a fölsorolt helységek vonzáskörzetét vesszük figyelembe, akkor a bályaiak Kalocsán a kalocsai Sárköz és a Kiskunság, Baján a Bácska, Tolnán a tolnai Sárköz és a Dunamente, Szekszárdon a Völgység és Baranya népeivel érintkezhettek. A kereskedelem korábbi irányulásai nyilván továbbra is megmaradtak, de talán kisebb jelentőségűvé váltak. Feltételezhető tehát, hogy a XIX. században is éltek a lehetőséggel, hogy az évszázados tapasztalatok alapján továbbra is eljárjanak Zágráb, Pétervárad, a „Tiszai katonai kerület" piacaira, vásáraira és fenntartsák, erősítsék délszláv kapcsolataikat. A pesti és a váci vásárok pedig szinte az egész Monarchia, de legalább is a Felföld felé nyitottak kaput a bátyaiak számára. E kereskedelmi mobilitás és nyitottság ellenére a bátyai társadalom még sokáig megőrizte zártságát, hagyományaihoz való ragaszkodását. Tudjuk, hogy a bátyai nemesek épp úgy kertgazdálkodást folytattak a XIX. század elején, mint zselléreik. Ebből következett, hogy szakítva az adásvevést lenéző úri felfogással, maguk is kénytelenek voltak kereskedni kerti terményeik értékesítése céljából. Ennek megvalósítása érdekében a zsellérek hosszú fuvar kötelezettségét használták föl a szállítások lebonyolítására. Az úrbéri perben a dusnoki elöljáróság bizonyította a bátyaiakról ugyanis, hogy „még házas zsellérek is tettek hosszú fuvart hagymát, zöldséget szállító hajókon". 21 A zsellérek áruforgalmazásából igyekezett külön hasznot húzni a bátyai közbirtokosság. A XIX. század elején a lóval vontatott „hajmás hajókért" 5 Ft, a dereglyékért 3 Ft „karópénz"-t fizettettek. 1837-ben ez ellen is tiltakoztak a zsellérek. A községben tartott tárgyaláson a földesurak nagy része úgy nyilatkozott, hogy ezt „jobbágyaik boldogításáért és a kereskedelem jobb lábra állításáért tökéletesen jövőre elengedni kívánják". 22 Az engedni nem akaró földesurakat pedig a vármegye utasította: „A parti vám szedése mint Törvény elleni és egyenesten a kereskedés előmozdítását akadályoztató vissza élés el nem nézhetvén . . . megtiltatik." 23 Az úrbéri perben a község „a Duna parthozi fuvaros járásra, úgy ott ki és berakó helyre tért kér magának ..." S az indoklás: „ . . . mivel kereskedő nép lévén egyúttal a perbe fogott bátyai község miután hajókon kereskedést is szokott űzni, és így nagyon is életre való." 24 A bátyai hagyma híréről már 1852-ben tudósít bennünket a Gazdasági Lapok 20. GALGÓCZY Károly 1876—77. 21. PL Bátya község úrbéri pere. A dusnoki elöljáróság nyilatkozata. 22. PL Közgyűlési iratok IV. kötet 1837 6302. 23. Lásd az előző jegyzetet! 24. PL Bátya község úrbéri pere. 1859. Ellenbeszéde Toptsia Pál mint Bátya község bírójának 52/26.
