Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)
Történelem - Merk Zsuzsa: A Szovjetunióba deportált katymári és vaskúti németek
370 MERK: A SZOVJETUNIÓBA DEPORTALT . . . március 5-ig. Reggel nyolc, fél kilenc tájba — kártyáztunk —, jöttek egy listával, elkezdenek olvasni. Egyszer mondják a nevemet. De életembe még ilyen gyorsan nem fogtam a bőröndömet, és gyorsan kiszaladtam. Nem néztem hátra, kiszaladtam a folyosóra. A folyosón öltözködtem föl. Akkor ott voltunk egészen délutánig, négy órakor 20 Ft-ot kaptunk személyenként, a katonák sorakoztak, sorakoztunk. Azt mondták, mielőtt kimentünk: ne mondjuk meg, hogy honnan jöttünk, de ha kimegyünk ne nézzünk vissza, mert ha visszanézünk, visszavisznek, így kerültünk a Keleti pályaudvarra. Mentünk a 72-es postahivatalba, hogy táviratot adunk föl. Már hat óra múlt egy-két perccel, mondtuk, hogy táviratot szeretnénk föladni. Nézzék, hat óra elmúlt, nem tudja felvenni. Most jövünk 6 év után haza fogságból, nem is szólt többet, mindjárt fogott papírost és írta, és este fél 7-kor már a szüleimnél volt a távirat. Másnap reggel fél nyolckor érkeztünk Bajára. A szüleim itt maradtak. Azért maradtak itt, mert én a fogságban voltam. Másképpen, ha én itthon vagyok, akkor kitelepítettek volna. A családból senkit nem telepítettek ki. Amikor 45-be vittek, az volt a lényeg, hogy a családból egynek menni kellett, választani lehetett, hogy ki. Akkor én mondtam ádesapámnak, én megyek. De volt olyan család, egyet kifogtak, ennek menni kellett. Volt olyan, hogy az egész családot vitték. Csávolyon ott a férjet, feleséget, a lányát. Mind a hármat vitték el, mert kuláknak minősítették és gyerünk. De nemcsak a jobb módúakat, volt szegény is. Akire haragudtak, annak menni kellett. 200 embert vittek el, mikor bevonultunk a németekhez Vaskútról. A sváboknak a java akkor már elment. Akik páran visszajöttek, mert megszöktek, és azokat utána vitték Oroszországba. Nem voltunk mi Volksbundok, csak az, hogy német származású. Az volt, hogy a német az mind bundista. Szóval érdekes volt, a polgári tábor a kaja az egyszerűen semmi. Csak káposzta. Az viszont, hogy szabadok voltunk, tudtunk menni, az volt az egy jó. Viszont a fogolytáborba jó kaja volt, és őrök mellett voltunk. A szódagyári lágerben éltünk a legjobban. Amerikai konzervből éltünk ottan, kaptunk is meg vettünk is ; Volt olyan, hogy megvertek némelyeket az őrök. Civil őrök, akiknél megtalálták a szódát. Élelmessé tett minket. Aki nem foglalkozott ezzel, az ott maradt. Éhen halt. Sokan meghaltak. A fogolytáborban már nem, csak a civil táborban. Férfiak nők egyaránt. Voltak olyan faluk, ahol háromnegyed része nő volt, nem volt már férfi. Akkor a nőket vitték el. Mikor hazajöttem, a gazdaságba mentem dolgozni egy évig. Utána Tsz-t alapítottunk. 1952. augusztus 20-án alakítottuk meg a Tsz-t. A házunkat elvették. Másik házba kerültünk, és ott laktunk bérbe. Magyaroknál laktunk. Felvidékiek voltak. Mikor én még nem voltam itthon, a szüleim németeknél laktak. Német családnál. Mikor hazajöttünk este 8-ig otthon kellett lenni, nem lehetett 8 után menni sehová. A rendőrség jött ellenőrizni, hogy otthon vagyunk-e. Mikor hazajöttünk kaptunk igazolást a hadifogságról, annak a hátuljára ráírták, ekkor és ekkor, a napot, a hónapot, órát, mikor voltak ott ellenőrizni. Csak 1950-ben kaptuk meg az állampolgárságot.
