Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)

Történelem - Merk Zsuzsa: A Szovjetunióba deportált katymári és vaskúti németek

TÖRTÉNELEM 365 tották nekünk, hogy mindenki így jár, aki szökik. Nem, onnan nem lehetett. Hova megy, merre hová? Nem. Mikor kiindultunk ezt is lehetett volna. Ugye. De ők azt mondták nekünk otthon, hogyha mink elszökünk, akkor elviszik a szüleinket. Hát akkor mit csináltam? Nem mertünk. Bírtunk volna, hát bírtunk volna elszökni, de nem mertünk. Nem. Mert ha elviszik a szüleimet, hát azok biztosan nem fogják úgy kibírni, mint én. Hát akkor 22 éves voltam. Volt a mi szobánkban egy Klára nevezetű lány, hát terhes volt az induláskor, de nem tudta. És akkor ott megszületett a gyerek. Egyszer csak éjjel én fölébredek, sírás. Mondom a barátnőmnek, Kati hát mi van itt? Hát mondja, Klárinak megszületett a gyerek. És akkor kitették őtet abba a kis szobába, a mosókonyhába, vagy mi. De hát annyi tetű volt, én egyszer tisztába tettem ezt a kislányt, és akkor itt ültek a nyakán. Odaadtam neki a paplant, és tudja azokban a lukakban úgy ültek a tetűk. De hazajött, akkor ő hazajöhetett, de útközben meghalt a kicsi. Aztán volt ott egy házaspár is. Románok. Az az ember hozott tejet, meg mindent. Egyszer csak látom, hogy egy kis koporsót cipel. Mondom, mi van, hát mondják, a kislánya meghalt. Meghalt. Hiába. A gyerekek mind meghaltak, akik ott születtek . . . 32 hónapig voltam kint Oroszországba. Szeptember 15, 1947. szeptember 15-én értünk haza. A Rákosi a magyar nőket kérte haza. Mások nem jöhettek akkor. Betegcsoportok jöttek, de akkor a Rákosi a magyar nőket hazakérte, mink egyenesen Magyarországra, hát Románián keresztül, mert Foksaniba is voltunk 5 napot. Ott volt az elosztó ugye. És akkor erre jöttünk mink haza. A férfiak ott maradtak még két évig, csak a betegek jöttek haza. Foksaniba fertőtlenítettek, hát szóval ott volt az elosztó. És akkor jöttünk Debrecenbe. Akkor odaértünk, nem is tudom, tán csütörtökön indultunk Foksaniból, és Debrecenbe szombaton értünk. Ott kaptunk szabaduló levelet. Akinek előbb kész volt a papírja, ugye vasárnap, azok a délelőtti, nem tudom hány, 10 órakor, azok Pest felé jöttek. De a mienk nem lett kész, abc szerint ment, és akkor ugye mi később, du. indultunk, tán 5 órakor, Debrecenből. Akkor Szolnokon ott megálltak, akkor át kellett szállni, akkor ott voltunk mink este . . . Mindenhol vártak bennünket, az újságban is benne volt, hogy jönnek az oroszok. Szóval a deportáltak, és akkor jöttünk Bácsalmásig, és ott már főztek, valami pörkölt volt. Mikor megállt a vonat, akkor jön egy asszony és kiabál nekem: Gyere ki! Tudom, hogy nem ismersz, de meg fogsz ismerni, itt van apád. Nem akartam elhinni, az apám ki volt telepítve. Mondom, hát mit kiabál ez az asszony itt! Úgy féltünk, nem is mertünk németül beszélni. Mert sokat elvittek még Pestre. És kimegyek, és ott van tényleg apám a kocsiban. Azt mondja, hogy hát ő hallotta, hogy jönnek az oroszok, és Almáson volt vásár. Bácsalmásról kocsival jöttem haza. És amikor otthon beállítottam — a mi házunkba laktunk —, és ott volt több gyerek. És mondom a bátyámnak, mondom Hanzi, most melyik az én fiam? Hát azt mondja, az ott, abban a bársony ruhában, az a kopasz. Jaj, Istenem! Megyek felé, és ő elszaladt tőlem. (Sír.) Ez egy kicsit rossz volt, egy-két hétig tartott, mire egy kicsit úgy hozzám jött. Kint voltunk a tanyán, mert akkor még a tanya is megvolt, és akkor anyám azt mondta, eredj és feküdjél le. És én bementem, és lefeküdtem aludni. És a gyerek bejött, és azt mondja: Mami hol van? Azt mondja anyám: — Hát elment, hazament a faluba. Akkor ő is megy. Gyere vissza, gyere vissza! — mondta az anyám. Akkor én úgy oldalra voltam fordulva, és mögém fekszik, és akkor viszketett mindenem, de nem mertem megfordulni, mert ha megfordulok, elszalad. Egyszer csak úgy idetette a kezét a derekamra, akkor megfogtam a kezét, és megfordultam. Akkor barátkoztunk meg. Először nem akart velem lenni. Ha én anyósoméknál voltam, akkor ő anyáméknál volt. Ha én lent voltam, akkor ő máshol volt. Soha nem maradt ott, ahol én vagyok.