Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben

TÖRTÉNELEM 167 zel.

46 Tehát rendkívül sokrétű gazdasági és egyházi szálak fűzték őket e pezsgő életű, nagy magyar gazdasági és kultúrcentrumhoz, mely egyúttal a hazai jezsuiták fellegváraként is szolgált.

47 Végeredményben, mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a kecskeméti katolikus tőzsérek figyelme a nagyszombati jezsuiták felé fordult az 1637-es paphiány idején.

48 Szélesebb összefüggésbe helyezvén a kecskeméti cívisparasztok jezsuita-kérő törekvését, érdemes felfigyelnünk egy felettébb érdekes államközi akcióra is. Tudvalevő, hogy a török kormányzat a XVII. század elején rendre megújított békeegyezményekben papírforma szerint mindig garantált szabad vallásgyakorlatot korántsem tartotta be maradéktalanul. Leginkább a római katolikus egyháziakat, világiakat sújtották a hátrányos megkülönböztetések, üldözések. A Habsburgkormányzat több alkalommal fellépett a hódoltsági katolikusok védelmében. Ilyenkor igyekezett valamelyest háttérbe szoríttatni, korlátoztatni az „eretneknek" tekintett protestáns vallásokat, főleg a református lelkipásztorok meghatározó befolyását is. Néha egészen illuzórikus törekvésekkel léptek fel a megszálló hatóságoknál e rekatolizációs elképzelések kiterjesztése érdekében. Erről tanúskodik egy 1642. április 8-ai jelentés is. Ezt Váradi Körössi István intézte Váradról Bornemiszsza Pálhoz. Beszámolt arról, hogy értesülései szerint Budára német követek érkeztek, köztük egy „Nikolithi Tamás Horvát" is. E császári delegátusok a katolikus vallás miatt számos követeléssel állottak elő, ám a budai pasa kerek-perec visszautasította azon indítványukat is, mely szerint ezentúl a jezsuiták és a „barátok" (a ferences szerzetesek) tölthessék csak be a papi hivatalokat, le Eszék térségéig, az egész hódoltságban, a kálvinista prédikátorok helyett.

49 A kecskemétiek tehát 1637-ben egy-egy kérvényt intéztek a jezsuita rend magyarországi tartomány főnökéhez, továbbá a nagyszombati házfőnökhöz. Szövegük nem maradt fent, mindössze az utóbbi válaszleveléből értesülünk arról, hogy mindketten megkapták e folyamodványokat. Ezekre azonban, bokros teendői miatt, csak hónapok múltán válaszolhatott Forró György, a nagyszombati jezsuita kollégium rektora. Időközben ugyanis a tartományfőnökkel és a páterekkel együtt megtanácskozták, lenne-e mód arra, hogy teljesítsék a kecskemétiek kérését, és jezsuitákat helyezzenek egyházközségük élére? A döntésükről szóló válaszlevelet János atyával küldték le Kecskemétre.

50 A nagyszombati rendház főnöke lényegében véve elutasította a kecskemétiek 46. BKML. IV—A. 1504/O. Földesúri szolgáltatások iratai (1599—1836); IV—A—p. Dézsmairatok (1602—1699); HORNYIK J. 1860.

1. 242—243., 1861. II. 113.; MÉSZÁROS (FENYVESI!) L. 1979. 167—169. 47. Ld. a 9. és a 44-^5. jegyzeteket, továbbá: BITSKEY I. 1986. 96—98. 48. HORNYIK J. 1861. II. 125., 226. 49. FENYVESI L. 1986/c. 332—354.; SZILÁDY Á. — SZILÁGYI S. 1870. III. 98—99. és 4—11. jegyz. 50. HORNYIK J. 1861. II. 226.