Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

CUMANIA 11. 335 BARTH JÁNOS Szeremlei vallomások A SZEREMLEI HATÁRPEREKRŐL A Baja közelében fekvő Szeremle református többségű magyar népe a XIX—

XX. században Duna—Tisza közi falu lakójaként élte életét. A mezővárosi jogállású középkori Szeremle ugyancsak a mai Duna-főmeder bal partján feküdt. A XVIII. század első felében azonban Szeremle dunántúli falunak számított. A helység népének lakóházai a Duna fő ágának jobb partján álltak. A szeremleiek azonban ekkor is a bal parton, az ősi településhely tájékán tartották szállásaikat és ott is temetkeztek. A falu csak 1773-ban költözött vissza a Duna bal partjára, ahol a középkorban is feküdt. A különleges települési adottság, pl. a többszöri helyváltoztatással összefüggő települési megosztottság

1 már eleve lehetőséget nyújtott a határperekre, villongásokra. Ehhez járult még az a tény, hogy Szeremle tájékán három vármegye és három uradalom ütköző vonala húzódott. A vármegyei hovatartozást tekintve a XVIII—

XIX. században viszonylag egyszerű volt a helyzet. Szeremle az újkorban Pest-Pilis-Solt vármegye legdélibb községének számított. Nyugatról Tolna megyével, keletről Bács megyével volt határos. Szórvány adatokból gyanítható, hogy a XVII. század végén, XVIII. század elején Tolna megye igényt tartott Szeremlére azon a címen, hogy Dunántúli helység.

2 A szeremleiek azonban kitartottak Pest megye mellett. Ugyanígy cselekedtek a XX. században is, amikor a Trianoni békében megcsonkított Bács megye 1. Vö: BÁRTH János 1975. 247—250. 2. 1731-ben vallotta Kovács Péter 70 éves őcsényi tanú: „... hallotta a' Fatens, hogy egyszer kívánta volna nemes Tolna Vármegye maga Jurisdictioja alá hajtani, állítván: hogy Szeremlye, mivel Dunán túl légyen, Tolna Vármegyéhez tartoznék, de semmit sem tehetett, mivel hogyan volt a Dunának folyása csak Isten Tudgya ..." (8. 5.)