Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

NÉPRAJZ 417 Szeremleiek rokonai a szomszéd falvakban A határperek vallomásaiban több tanú indokolta igazát azzal, hogy Szeremlén rokonai élnek vagy éltek, sokat járt hozzájuk, ezért jól ismeri a szeremlei földet. Ezek a rokonsági kapcsolatok migrációtörténeti szempontból fölöttébb figyelemre méltók, ezért néhány esetet ismertetünk. Fölső János 62 éves csanádi lakos 1726-ban elmondta, hogy sógora lakott Szeremlén, aki 50 évig „hajdúkodott". Amikor meghalt, részt vett a temetésén a szeremlei temetőben. (5. 6.) Egy másik csanádi Felső, a 80 éves Felső István is gyakran járt Szeremlére fiatal korában. (5. 7.) Simon György, 75 éves fajszi lakos 1726-ban megemlítette, hogy a „napa" szeremlei asszony volt. Szeremlén temette el. (5. 4.) (Az adat azért is figyelemre méltó, mert Szeremle református, Fájsz pedig katolikus falu volt a XVIII. században!) Bubrek Pál, 65 éves szekcsői lakos, aki gyermek korában, a török időkben Pandúron lakott, 1726-ban többször hangoztatta, hogy Szeremlén „sógorai" élnek: Bárdos István és Bárdos János. (3. 122. és 4. 205.) Benedek Péter, 70 éves decsi lakos, aki a török idők vége felé hajdú volt és „Baja alatt" „leselkedett", 1726-ban azt vallotta, hogy Buda visszavétele idején Szeremlén lakott a „nénnye", Bárdos Mihályné. (2. 47.) Tóth János, 60 éves alsónyéki lakos 1726-ban arról beszélt, hogy „öccse" lakott Szeremlén. Megfogalmazása szerint: „Öccsének az Attya ott halt megh". Amiből következik, hogy az „öccse" féltestvére vagy unokaöccse volt. (2. 48.) A vallomásokban emlegetett XVII. századi szeremleiek A XVIII. század első felének határperei során a tanúk gyakran indokolták azzal tudásukat, hogy fiatal korukban öreg szeremleiek magyarázták nekik a határokat. Legtöbbször meg is nevezték azokat a hajdani szeremleieket, akiktől ismereteik származtak. Alábbi összeállításunkban felsoroljuk azokat a régi szeremleieket, akiket a vallomástevők emlegettek, és akik valószínűleg a XVII. század második felében éltek. Természetesen akad köztük olyan is, aki öregemberként megélte a XVIII. század elejét is! Néhányuk tanúként is szerepelt 1702-ben és 1712-ben. (40. és 42. vallatás.): Tegdes István (24. 14.) Hasád(i) István (24. 9.) Aranyos Mihály (8. 4.), (41. 83.) Aranyos János (8. 5.) Adorján János (8. 4.)