Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Művészettörténet - Sümegi György: Muraközy János (1828–1892)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 567 a modellt alföldi tájrészlet kereteli. E portréi sorából a legfestőibb, a részletekben el nem merülő, nagyvonalúan összefogott a Tengerszemű hölgy (Művek jegyz.: 49.). A megrendelők ízlése természetesen Muraközyt is befolyásolta az arcképek elkészítésében, még akkor is, sőt talán akkor erősebben, amikor családtagok vagy közeli ismerősök arcvonásait kellett megrögzítenie. Női portréiról általában kedves, szép arcú nők néznek ránk. (Művek jegyz.: 31., 32., 33., 34.) Eszköhasznalatanak egyszerűsödését, a biedermeieres külsőségek elhagyását, sőt bizonyos realisztikus jegyeket és lélektani hitelességre törekvést is fölfedezhetünk a Gyenes Mihályné arcképén és a szintén emberi közvetlenséggel és melegséggel megfogalmazott Gyenes Sára-portrén (Művek jegyz.: 14.). Más, az említett arcmásoktól egészen elütő a Kislány kosárral című kompozíciója (Művek jegyz.: 24.). Nyoma sincs itt részletező, aprólékos előadásmódnak, száraz naturalizmusnak, mint némely arcképén és holland hatásról is árulkodó csendéletein. (Művek jegyz.: 2., 3.) A kis vázaton dinamikus és lendületes az ecsetkezelés, a színek pedig világosak, napfénytől átitatottak. Egy kis plein air etűd, fölvázolt impresszió a kép, mely csupán sejtetni engedi azt, hogy Muraközy meddig távolodhatott volna el a naturalisztikus arcképfestéstől, illetve hát meddig juthatott volna el a festészet grádicsain. Táj- és életképei, alakos kompozíciói és tengertanulmányai kísérletek, fázisstúdiumok inkább, mintsem jelentős kompozíciók lennének. Sok bennük az ügyetlenség és a festői elfogódottság, bizonytalaság. (Menekülő tiszt, Tanya télen, Tájkép, Sziklák — Művek jegyz.: 29., 44., 45., 46., 54.) Noha a témaválasztás és egyáltalán a téma fölvetése a kor színvonalán áll, azaz nem mutat semmiféle fáziskésést sem, mivel az elnyomatás idején, a vesztett szabadságharc utáni 1850-es évtizedben főként az Alföld és alföldi témák felé fordult legjobb romantikus festőink érdeklődése. (Id. Marko Károly: Magyar alföldi táj gémeskúttal; Markó Ferenc, Jankó János, Lotz Károly, Than Mór és mások alföldi képei.) Muraközy nem vagy nemigen juthatott azonban el táj- és népéletképein az alföldi táj és nép beható tanulmányozásáig, mivel tájképein az alakok csupán staffázsszerűen, tájmegélénkítő módon szerepelnek. (Lásd: Szénagyűjtés közben.Müwek jegyz.: 53.) Alkotónkhoz talán egyébként is, alkatilag is közelebb állt az erősebb táji kontrasztok (hegyek-völgyek, vízesések stb.), mint az egyhangúbb alföldi vidékek megmutatása. Muraközy képein a táji elemek (lombos fák, lomb nélküli, száraz fatörzs, kopár, kies sík vidékre mélyülő kilátás, az előtér sziklás, romokkal tarkított, szeszélyesen emelkedő és mélyülő változatos terepszintjei) ugyanúgy feleselnek, ellentmondanak egymásnak és kontrasztálva ki is egészítik egymást, mint a fölfokozott hangulati elemek. Ugyanezen a Romantikus tájképen (Művek jegyz.: 39.) figyelhetjük meg, hogy az előtér borús-felhős sötétjéből a figurák ruhája színe világít elő, míg a kép mélyülő hátterét éles és világos fény pásztázza át. Erős szél hajlítgatja a fák koronáját jobbra, míg az előtérben haladó figurák nekifeszülnek a szélnek. A kompozíció szinte iskolapéldája lehet az egymásnak ellentmondó, egymással feleselő motívumok romantikus megragadásának, a képi és hangulati tartalmak végletes ütköztetésének.