Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Művészettörténet - Sümegi György: Muraközy János (1828–1892)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 557 6. THAN MÓR—LOTZ KÁROLY— MARKO ANDRÁS: MURAKÖZY JÁNOS (MJ MÜVEI 18.) márciusában, a történelmi pillanatok reményteljes igézetében azonban hazamegy és a szabadságharcban igyekszik hasznosítani magát. A 24 éves, kitűnően vívó, erős testalkatú fiatalember először kétszáz, majd négyszáz fős szabadcsapatot szervez. „ .. .előbb mint nemzetőri százados Bácskában a ráczok ellen, később pedig túl a Dunán a Horvátok elleni expedíciókban szintén mint százados vett részt." 23 Gerillacsapata élén a Kecskeméttől 40 kilométerre fekvő Cibakházán állomásoztak s ki-kicsaptak onnét. Muraközyék később egyesülnek Fülöp György gerillakapitány lovascsapatával és harcolnak délen és északon a Duna mentén, majd Szolnokon és Isaszegen. 1849-ben Muraközy János honvéd századosként csapatával együtt belépett a magyar reguláris hadseregbe és az 1849. augusztusi összeomlásig harcolt hősiesen. Világos után neki is bujdosnia kellett. Először 23. Muraközy János tanácsnok. In: Kecskeméti Nagy Képes Naptár 1891. közönséges évére. Szerk.: ÖTVÖS Nagy Imre. Kecskemét, 1890. 99. A továbbiakban KNKN, 1890.

Next

/
Oldalképek
Tartalom