Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Művészettörténet - Sümegi György: Muraközy János (1828–1892)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 569 bizonytalanok vagyunk a címadás (ezt főleg a család és a Muraközy-emlékkiállítás rendezője, Telepy Katalin végezte) pontosságát illetően. Néhány ábrázolt személy esetében reményünk lehet még arra, hogy a címek pontosíthatók, azaz a megfestettek neve és személye pontosan kideríthető. Tanulságos példaként kívánkozik ide az eddig Táncsics Mihályról „emlékezet után" készültnek tartott festmény meghatározása. (Művek jegyz.: 48.) Anélkül, hogy Táncsics korabeli arcmásaival bárki bármikor is összevetette volna a Muraközy által ábrázolt személy arcvonásait és karakterét, „emlékezet után" Táncsicsról festettnek tartották, és még a festő „hazafiúi állásfoglalását"

48 is kiolvasta, vagy vélte fölfedezni benne Telepy Katalin. Az ábrázolt személy azonban egyáltalán nem hasonlít Táncsics Mihályra, bizonyosan nem ő az ábrázolt. Muraközy festményéről, volt bécsi mestere, Carl Rahl (1812—1865) néz ránk. Carl Rahl önarcképmetszetével összehasonlítva ez egyértelműen és tévedhetetlenül kideríthető. Muraközy azonban kissé megnyújtja az arcot, megerősíti az orrnyerget, ráncosabbá teszi a homlokot, lemond az öltözet részletezőbb előadásáról és máris szuggesztívebben néz ránk mélyen ülő szemeivel több magyar festő bécsi mestere: Carl Rahl. A mester portréja valószínűleg nem modell után, de mégcsak nem is emlékezetből, hanem éppenséggel önarcképéről készülhetett. Nem Bécsben, hanem már itthon, Kecskeméten festhette Muraközy. Könnyen elképzelhető, hogy Bécsből magával hozta mestere grafikai önarcképét és később, már itthon festette meg olajjal úgy, hogy az ábrázolt karakteres arcvonásait fölerősítette, szuggesztívebbre hangolta. Muraközy művei közül az a nagy kompozíciója emelkedik ki, amelyhez számos előtanulmányt és gondos vázlatot készített. Készülésének idejeként az 1850-es évtized második felét és a 60-as évek elejét tételezhetjük föl. Az elyomatás évei ezek, ebben az időben erősödik meg és válik uralkodóvá festészetünkben a dicső múlt idézése. Ezek az évtizedek a magyar történelmi festészet legjobb évei, a Madarász Viktorok és Székely Bertalanok nagy kompozícióinak születési kora, a Muraközy generációjához tartozó Zichy Mihály, Molnár József és Jankó János hasonló tematikájú művei létrejöttének bő évtizede. Muraközy az elvesztett szabadságharc fájó és kitörölhetetlen, eleven emlékét idézi meg s nem megy vissza témáért az Árpád-házi királyok vagy a Hunyadiak korába, mint ahogy történelmi festészetünk jelentős hányadánál tapasztalhatjuk. Festőnk a legszubjektívebb és legizzóbb vallomását fogalmazza meg az oly közeli, dicsőséges szabadságharcról úgy, hogy az egész mű „önarckép", hiszen az ábrázolt szituációt saját sorsával és szabadságharcos példájával hitelesíti a festő. A vállalkozás komolyságáról és a felkészülés tüzetes és körültekintő aprólékosságáról vallanak a nagy kompozícióhoz készült előtanulmányok. (Művek jegyz.: 23., 28., 40., 41., 42., 43.) A lendületesen megfogalmazott részletek: a festői kéztanulmány, a pasztózusan megfestett kutya, a lélekelemzően megjelenített, már csak befelé figyelő aggastyán, a karakte48. TELEPY Katalin 28. jegyzetben i. m. 7.