Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

NÉPRAJZ 411 mellyek szám szerint mintegy eötvenigh voltak, s az árjával az Szöllők alatt Baján alul legközelebb lévő hid táján, Apájában penigh az réghi Épület irányában az örögh Dunán állottanak . . ." (4. 176—177.) A perbéli vallomások tanúsága szerint a török időkben és a XVII. század végén a szeremlei malmok viszonylag nagy területről vonzották az őröltetőket. Meglepő, hogy más Duna-táji helységek lakói, így pl. szekcsőiek, bátaiak, decsiek, őcsényiek is hordták ide őrölni való gabonájukat. A török uralom idején jártak a szeremlei malmokba a Bácska távolabbi falvaiból, így Baracskáról, Felsőszentivánról, Garáról, Bikityről, Jankóvácról, sőt még Zomborból is. A szeremlei hajómalmok fáját a Duna menti erdőkben vágták. A malmok belső szerkezetének elkészítéséhez elsősorban tölgyfára volt szükség. (25. 6.) A molnárok legtöbbször ügyesen faragtak. A malmokat általában maguk készítették. A pandúri származású, 84 éves Andreas Dugacs 1732-ben úgy bizonygatta a Duna-ágak közti jártasságát, hogy elmondta: „. . . két télen két malom épületre való fokot vágott. . .a Szomfai Erdőben ..." (21. 2.) Szabó János, 55 éves szeremlei eredetű, szekszárdi tanú vallotta 1743-ban: „... jól emlékszik, a' midőn az Attya, úgymint Méltósághos Kalocsai Ersekséghnek akkoriban Szeremlei Jobbágya megh nevezett Rezét névő szigetben úgymint azon Földes Urának Szigettyében edgy Vizi Malomnak való fát vágván, a' midőn áztat faragta volna a' Tanú, annak Forgácsábul tüzet rakván, fütezett mellette." (24. 14.) NÉPESEDÉSTÖRTÉNETI, MIGRÁCIÓS ADATOK Amikor a történész valamely település vagy táj újkori népesedéstörténetét akarja megismerni, legtöbbször az állami és a földesúri összeírásokat tanulmányozza. A dél-magyarországi Duna-tájat tekintve a XVIII. század elejétől állnak rendelkezésünkre jobbágynévsoros összeírások. Ezek a lajstromok sok adatot szolgáltatnak a jobbágyok családi állapotáról, földműveléséről, állattartásáról, de szinte semmit sem árulnak el az összeírtak személyes sorsáról, származásáról, életkoráról, életútjáról. Az összeírások rideg, tényrögzítő adatainak, keveset mondó neveinek „életre keltésében" fontos szerepe lehet a határperek tanúvallomásainak. A nagy határperek vallatásai során esetenként 20—30—50—60 tanút is kihallgattak. Több évig tartó, illetve újra és újra kirobbanó perben a megszólaltatott tanúk száma elérhette a 200-300-at is. A vallomásokat rögzítő írnokok feljegyezték a tanúk nevét, lakóhelyét, társadalmi helyzetét, földesurát, életkorát, vallását. Papírra vetették azokat a személyes hangú történeteket is, amelyeket a vallomástevők mondtak el szavaik hitelének növelése érdekében. A perek vallomásaiból a történeti és életmódadatok mellett életsorsok, pályaképek és migrációs irányok is kiolvashatók.