Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben

198 FENYVESI: KECSKEMET KATOLIKUS EGYHAZÁNAK .. . példamutató bátorsággal kezelte lelkileg és orvosságaival, gyógyfüveivel egyaránt a rászorulókat. Ő maga kiköltözött a város központjából levő kolostorba a külterületen álló kis kápolnába, hogy eljuthasson minden szenvedőhöz, ám a veszedelmes ragályt senki se kaphassa el tőle.

122 Buda 1686-os visszavívásának éve ismét nagy megpróbáltatás elé állította a kecskeméti ferenceseket és a katolikus eklézsiat is. Többek között a pesti törökök elhurcolták Litkei János kecskeméti ferences házfőnököt is, majd kémkedés vádjával megkínozták. Végül rengeteg fáradság és utánjárás révén, nagy summa pénzen tudták csak kiszabadítani a katolikus hitközség szószólói.

123 A háborús időszakból éppen egy tucatnyi év (1683—1694) jutott Kecskemétre és környékére. A ferencesek a rezidencia élén álló praesidensek (Kelefi Dénes, Sút Joachim, Litkei János, Séra György, Móra Atanáz, Szegedi Pál, Búzás Gáspár) vezetésével mindvégig kitartottak megfogyatkozott híveik mellett, lelki vigaszt és testi gyógyírokat nyújtva nyavalyáikra. Az 1690-es években valamelyest csökkent a háborús feszültség Kecskemét környékén, legfeljebb a különféle portyazoktól és rablóbandáktól szenvedtek időnként, no meg a katonai egzekúcióktól. 1694-ben a ferences rendtartomány közgyűlése a kecskeméti székházat konventi rangra emelte, s Móra Atanáz személyében kinevezte első gvárdiánját is.

124 Ez év őszén érte az utolsó tatár támadás Kecskemétet a Tiszántúl felől. A feljegyzések szerint a rettegett hírű tatár száguldók, fejszéket hajigálva, megkergették a kecskeméti ferenceseket is, elrabolva minden mozdítható értéket a katolikus templomból, a kápolnából, a sekrestyéből, a cinteremből, az iskolából és a kolostorból is. így azután 1695-ben Sellyei Kornél, az új gvárdián nehéz örökséget vett át Móra Atanáztól. Mindenesetre ez volt az utolsó nagy rablótámadás a törökellenes háborúban, s bár a mezőváros még 1697-ben is súlyos terheket volt kénytelen teljesíteni Savoyai Jenő zentai hadjárata idején, ám az 1699-es karlócai béke végérvényesen véget vetett a török hódítók uralmának a Duna—Tisza közén is.

125 Ezzel pedig teljesen új fejezet kezdődött a megannyi megpróbáltatást sikeresen átvészelt kecskeméti katolikus egyházközség életében is. Lelkészhiányról többé már nem volt szó, ám egészen 1772-ig egyedül a magyar ferences szerzetesek látták el a fokozatosan többségbe kerülő pápisták lelki gondozását a fejlődő mezővárosban, majd ez évtől kezdve már a váci püspök is rendelt melléjük egy-egy katolikus plébánost. Kecskemét ferences temploma ma is őrzi a török időkben oly fontos kultúrmissziós — etnikumőrző szolgálatokat ellátó magyar szerzetesek emlékét.

126 122. HORNYIK J. II. 1861. 97.; BLÁHO V. 1775. 32—33.; KÖNIG К. 1931. 173. 123. BLÁHO V. 1775. 32—33.; HORNYIK J. 1861. II. 98.; KARÁCSONYI J. 1924. II. 97.; KÖNIG К. 1931. 173.; FENYVESI L. 1986/b. 6—13. 124. KARÁCSONYI J. 1924. II. 98—99. 125. Uo. 97—98.; HORNYIK J. 1861. 269—270.; KÖNIG К. 1931. 173.; KARÁCSONYI J. 1924. 99. 126. HORNYIK J. 1861. II. 126.