Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben

192 FENYVESI: KECSKEMET KATOLIKUS EGYHAZÁNAK ... sák a református hitfelekezetet az öreg kőtemplom, a sekrestye, valamint ezek közös kerítése és a külterületen álló kis kápolna iránt. Mutatja a ferences pasztorizációjú katolikus egyházközség megnövekedett erejét és tekintélyét, hogy mindezeket, immáron kizárólagos jogon, ők kapták, ámbár nem anyagi áldozat nélkül. Ám a megerősödött pápista eklézsia a mégoly számottevő anyagi terhek vállalására is képesnek bizonyult. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy az első, 1564-es egyezség óta eltelt közel egy évszázad folyamán Kecskeméten éppúgy nem sikerült felszámolni a régi vallás időnként meg-megingó pilléreit, mint ahogy Szegeden és Gyöngyösön sem. A két hitfelekezet újabb egyezségéről a Wesselényi Ferenc nádor által Pozsonyban, 1658. február 25-én kiállított, ünnepélyes megerősítő levélből értesülünk.

105 Kecskemét legbefolyásosabb földesura, Magyarország katolikus palatínusa elmondja, hogy sokszor támadt kisebb-nagyobb villongás a sekrestye, a kápolna és a kerítés miatt, a két „rend" között. Ezek azután felváltva járogattak panaszra hozzá, ő pedig mindannyiszor megparancsolta nekik, békét hagyjanak egymásnak, „éllyenek egymás közöt keresztényől, és csendes békességben". Ám nemhogy „eltemettetett" volna köztük az ellenkezés, hanem napról napra jobban „gyulladt, gyökerezett". Mindezt elunva, a nádor végül maga elé hívatta mindkét hitfelekezet hangadóit Pozsonyba, hogy előtte egyezzenek ki egymással valamenynyi vitás kérdésben. A kálvinisták részéről maga a főbíró, Ágoston György jelent meg, három esküdt kíséretében, úgymint nemes Bán Gergellyel, Csaba Jánossal és Vargha Mihállyal. Tárgyalófeleik „az Pápisták részéről" szintén jómódú, tekintélyes cívisgazdák voltak: Czebe Pál (néhány év múlva maga is főbíró), Szabó István, Nagy Miklós, Farkas Miklós és Nagy János. Mindkét egyházközség „elegendő plenipotentiával" ruházta fel küldötteit, akikben munkált annyi kompromisszumos készség, mely elegendőnek bizonyult arra, hogy véleményük szerint „örökös kontraktusra" lépjenek egymással. A kecskeméti hitfelekezetek barátságos egyezsége öt megkötést tartalmazott. Az első kettő kifejezetten a katolikusoknak kedvezett. Rögzítették, hogy a kőtemplom továbbra is megmarad a pápisták birtokában, a mellette levő sekrestyével egyetemben. Sőt az általuk a városon kívül, újonnan épített kápolna is az övéké lett „örökre". A reformátusokat pedig kötelezték arra, hogy a sok perpatvart okozó sövénykerítést, melyet egészen a kőtemplomtorony alatti ajtajáig vezettek, két hónap leforgása alatt „feljebb vigyék". A kálvinisták alapkövetelését a harmadik artikulusban fogadták el. A katolikusok úgyszintén „örökre" átengedték nekik a fatemplom körüli fundust a cinte105. HORNYIK J. 1861. II. 233—236. PML. IV—l/a. PPS. vm. jkv. II. t. 1657—1664. 43.; 48—49.; regesztája: BOROSY A. 1983. I. 79., 83.