Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - K. Csilléry Klára: A hartai bútor
406 К. CSILLERY К.: A HARTAI BUTOR . . . Komárom városának azok az asztalosai, akik kimondottan a parasztság igényei szerinti kelengyebútorra specializálódtak, voltak a Duna mente teljes magyarországi és attól délre elterülő szakaszán a parasztság legfőbb ellátói fenyőfából kivitelezett, tetszetős, színes virágos menyasszonyi ládákkal és részben ágyakkal, így már a XVIII. században, de elvétve egészen a XX. század elejéig is. Miként egy a XIX. század első negyedéből fennmaradt példány is bizonyítja, ez idő tájt Hartán szintén használatos volt a komáromi láda. 69 Mindezt tudva, aligha csodálható, hogy a hartai asztalosok kezéből kikerült fenyőfa bútoroknak a díszítőstílusa legközvetlenebbül kapcsolódott ahhoz, amit a komáromi mesterek alakítottak ki. A hartai bútorstílus a komáromi asztalosoknál dívó második stílusfázisból vezethető le. 70 Ez a fázis 1740-től kezdődően mutatható ki; legkorábbról az ekkoriban főként a református templomokban még igen népszerű, virágos menynyezetek és berendezési objektumok által dokumentálható. Ilyenek készítésére ugyanis a komáromi asztalosok közül is számosan vállalkoztak. Az egyik legszebb ilyen emlék a mezőcsáti (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) református templom 1746ban elkészült mennyezete és karzata, Czina István és Kontz János komáromi asztalosmester és legényeiknek a műve (16. kép). Jól megmutatkozik ezen ennek a stílusfázisnak a jellemzője: a minták erősen grafikus jellege. Nagy szerepet játszott ebben a kanyargós indákat többszörösen, könnyedén követő, a levelek és virágok felületét fellazító és mindezt itt-ott apró vonalkákkal felborzoló festésmodor. A virágok közt szinte vezérmotívum a tulipán, mely a most említetteknél korábbi komáromi asztalosmunkákon még jobbára csak mellékszereplő, de az 1740-es években már annál gyakoribbá lett. Mellette leginkább a gránátalma, a szekfű és a négy, hat vagy nyolc szirmú, felülnézetes virág fordul elő sűrűn. A második komáromi stílus évszámmal jelzett népi bútorokon az 1780-as évektől kísérhető nyomon; ezeknek a példányoknak az alapszíne sötétkék, a virágozásuké piros, fehér, sárga és zöld. Folyamatosan felszámolódva, még a XIX. század egész első harmadában is továbbélt egyes komáromi mesterek kezén ez a közel száz évig érvényben maradt virágozási mód. Ekkoriban azonban az ornamensek megjelenítése mind inkább módosult egy festőibb, a virágokat határozott, tömör és erőteljes színezésű foltokban felrakó festési mód irányába; ez már a harmadik komáromi stílusnak az egyik karakterisztikuma (17. kép). A harmadik stílusperiódus másik sajátossága a faragott díszítés: az egyes mezők bevésett keretezést kaptak, részben rokokós, részben pedig klasszicista vonalvezetésű, ékrováshoz hasonló, erős fény-árnyék ellentétre törekvő modorban, míg a mezők közepét egy-egy faragott motívum foglalta el. Az ilyen faragásdísz kurtanemesi megrendelőknek az igényére vette kezdetét a XVIII. század vége felé, alakulása évszámos 69 BOROSS M. 1982/b. 52. kép. 70 A komáromi stílusperiódusokra lásd: K. CSILLÉRY K. 1980. 245 246.
