Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - Solymos Ede: Magyarországi halászcéhek és artikulusaik
346 SÓLYMOS E.: MAGYARORSZÁGI HALASZCEHEK . . . pontból megtudjuk, hogy már szokásban volt a gyűlést nyitott láda mellett tartani. A földesuraknak tilalmas rekeszeik voltak — olyan elrekesztett vízterületek, melyeket csak az uraság külön engedélyével, megszabott időben lehetett halászni — s ezek lopva való meghalászása a céh privilégiumának, a szabados halászatnak az elvesztését is maga után vonhatta. A szabados halászat azt is jelentette, hogy az egyes halászoknak nem volt még kizárólagos joguk egy-egy területre, hanem érkezési sorrendben halászhattak egy-egy tanyát, úgy, hogy egymást azért ne akadályozzák. A halásznyelvben a tanya nagyhálóval halászható vízterületet jelent, de egyben egy hálóhúzást is. Bizonyos tanyákon olyan halmennyiség gyűlik össze, hogy azt egy-egy hálóhúzással sem kifogni, sem elzavarni nem lehet. Sőt, néha az első hálóhúzás alig jár eredménnyel, de a második vagy harmadik kifogja az első által a halfészkekből, gödrökből felzavart halakat. Ezt nevezik ülő- vagy leülőtanyának, ahol a hal megül (10,12). A 12. pont kissé homályos fogalmazása nyilván azt jelenti, hogy télen át a város közelében viszonylag szűk területen a kocások bizonyos sorrendben horgászhattak. A 13. artikulusból megtudjuk, hogy a mesterek hét számra szegődött legényekkel (hetes legény) dolgoztak — a hetibér 1945-ig szokásban volt —, és ezeknek a hetet ki kellett tölteniök. A 15. artikulus sok félremagyarázásra adott már okot: „Igen jellemző a „szabados halászatnak" az artikulusokban való kiemelése, mert semmi kétség, hogy ezt az ősi magyar halászat így követelte, ehhez hozzányúlni senki sem mert. Ott, ahol a halászó magyarság tömegesen telepedett meg, mindig szabados volt a halászat, s a tanyavetésre való jogszerzés nem írott artikulusokhoz, hanem a dolog természetéből folyó rendhez volt kötve..." — írta HERMAN Ottó. 15 Mint még látni fogjuk, bizony igencsak hozzányúltak ehhez az „ősi" joghoz. Már eddig is volt szó bérelt vizekről, urasági tilalmas rekeszekről, s az artikulus is kiköti, hogy az uraságnak a köteles halakból részt kell adni. Az alábbiakban még további megszorításokkal találkozunk. A privilégium latin nyelvű záradéka szerint a megyegyűlés a kiváltságokat elfogadta „amennyiben a nemesség jogait és kiváltságait most vagy a jövőben nem sérti". A 20. század elején oly gyakori vállalkozó, tőkés bérlők elődjei a 17. sz-ban már feltűnhettek. Ezek ellen szól a 17. artikulus, kimondva, hogy a céh tagja csak az lehet, aki érti a halászi állapotot, s ezt nyilván úgy értették, hogy maga is halászik, nem pedig másokkal köttetett hálóval másokkal halásztat. 1679-ben a dévényi halászok kaptak Lipóttól privilégiumot. Itt már jól felismerhetők azok az elvek, melyek a későbbi szabadalmakat jellemzik. 16 1. A céhtagok kötelesek az úrnapját követő vasárnapon zászló alatt részt venni a körmeneten. 2. Csak római katolikus mester lehet a céh tagja, aki igazolni tudja törvényes születését, három éves tanuló idejét. A kontároknak 15 napon túl maradása ne legyen. 15 HERMAN О. 1887. 462. 16 Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1900. TIM 586—77. német.
