Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Néprajz - Szelestey László: Király Zsiga és a dunántúli pásztorművészet

NÉPRAJZ 481 toni börtönben megpróbálkozik —, a vadász temetése címen „nyilvántsartásba vett" tárgysorozat (33/a és 33/b) úgynevezett jelenetei sem kódolhatók vissza egy, a népművészettől idegen megközelítési móddal. Ezek ugyanis nem pillanatképek, hanem rendszerben megjelenő folyamatábrák. Olyannyira, hogy Udvardi István, éppen e „téma" általunk ismert legkésőbbi megfogalmazója, már-már szájbarágóan próbálja ezt tudtunkra adni a maga természethűbb, ám mindvégig a népművészet tradicionális jelentésrendszerében „mozgó" megfogalmazásában. A borotvatok tetején szinte didaktikus módon jelennek meg az emberélet fordulói (33. kép), balról a beszélő kutya mintegy elmondja, virágnyelven elbeszéli a jobbról induló és a másik oldalon — a kis tárgy nyitására is szolgáló — koporsóval záruló kompozíció „jeleneteit". Jól látható, hogy nem egy életkép öt szereplője, illetve egy nőalakja áll előttünk, hanem a jól hangsúlyozott, megkülönböztetett vadász — első olvasatban —, a körszakállas legény életének három fontos mozzanata, a legényavatástól a kézfogóig terjedő szakaszának egy-egy fontos állomása került a borotvatok tetejére, a kezdet és a vég elvontabb megfogalmazású jelölői közé. Ezt értelmezi, magyarázza — mintegy szakrális keretek között — a faragvány két oldalára felfűzött, egymásra rímelő „jelenetsor". Magának a borotvatoknak a formája is elgondolkodtató. A kialakításával itt feltűnően, szinte szájbarágóan sugallja a halálra való utalást, a tárgyformálás 33/B. A BOROTVATOK MÁSIK OLDALA A VADÁSZT UTOLSÓ ÚTJÁRA KÍSÉRŐ ÁLLATOKKAL.