Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Művészettörténet - Benedek Katalin: Perlrott Csaba Vilmos kritikai értékeléséről

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 575 A negyvenes évek elején Kassák Lajos tizenöt jeles művészünkkel beszélgetett, így Perlrott Csabával is.

30 Faggatta, polemizált az idősödő mesterrel: „ . . . Perlrott Csaba nem halkan lírizáló lélek, darabos és kemény egyéniség, s ennek az íze érezhető képeiben is. Ha annak idején nem is volt a „Nyolcak" csoportjának tagja, egész munkásságával mégis közéjük tartozónak számít. ... A francia kulturáltság meglátszik művein, de a francia báj és derű nélkül. ... Perlrott Csaba kísérletező akarata figurális képeiben érződik leginkább. ... Mostani képeiben felcsendülnek a színek, élniakarás, melegség és fény sugárzik belőlük." Valóban, ez utóbbi szemléletet híven tükrözték az 1942-ben, a Tamás Galériában bemutatott képei. Életében még két nevezetes dátum 1949. és 1952. Ezekben az években a Népművelési Központban ismerkedhettek meg újabb alkotásaival. A korabeli sajtó csendéleteit tartotta a legjobbaknak. „De ezek a csendéletek nem csendesek. PerlrottCsaba Vilmos ilyenfajtájú képeire egyáltalán nem illik a francia „nature morte" („halott természet") kifejezés. Nála a csendéletek élnek."

31 Másik kritikusa elmarasztalta a tájképein érezhető Van Gogh hatás miatt: „Felborult érzékek, nyugtalan idegek és békétlen szív látja ilyen, szinte görcsös vonaglasban a fák ágait, láz és nyugtalanság érződik Van Gogh-nál. Perlrottnak szerintünk ezek a leggyengébb művei. Nem az ő világa ez a Van Gogh-i nyugtalanság, idegen tőle, valamiért mégis magára erőlteti. Egészen más csendéleteinek pompás, ízléses színharmóniákban kibontakozó finom hatása. Itt érezzük Perlrottot kiváló festőnek."

32 Az ötvenes évek vulgárnatiralizmusának előkészítőjeként szólta le Perlrott Csaba Vilmos utolsó, kiforrott, önmagára talált festői korszakát. A sokszor megfigyelt és megfogalmazott tétel — festészetét illetően — itt is érvényre jutott: Perlrott Csaba Vilmos festészetünkben a Cézanne-i örökségek folytatója. Humánus, előkelő, nagyvonalú piktúrájában a kubizmust hangolta össze a nagybányai hagyományokkal."

33 Utolsó kiállításáról álljon itt még néhány sor: „Munkássága folyamán a rendet, a szerkezet belső összefüggéseit kutatta. Művészet és valóság azonban sohasem volt nála külön, fölényesen, de nem önkényesen alakult ecsete alatt a látható, érzékelhető világ."

34 A festővel foglalkozó irodalom jelentős lépésének tekinthetjük Bodri Ferenc vele foglakozó tanulmányát.

35 Felvázolta életútját, fontosabb kiállításait, egy-egy lényegesebb sajtóvisszhangot elemzett, és nem utolsósorban jelentőségét taglalta, 30 KASSÁK L.: Vallomás tizenöt művészről 1942. 33—40. 31 Perlrott- Csaba Vilmos új képei a Fővárosi Népművelési Központ kiállítótermében. Új Élet, 1949. III. 31. 32 F. L.: Perlrott- Csaba Vilmos kiállítása Élet és Jövő, 1949. IV. 16. 33 (D.) Világ, 1949. II. 23. 34 Magyar Nemzet, 1952. IV. 26. 35 BODRI F.: Perlrott Csaba Vilmos Látóhatár, 1970. 759—764.