Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Embertan - Henkey Gyula: Katymári és csávolyi bunyevácok antropológiai vizsgálata
546 HENKEY GY.: KATYMARI ES CSAVOLYI BUNYEVACOK . . . A turanid típusba soroltak között a vizsgált magyarokhoz hasonlóan leggyakoribb az alföldi változat (5—8. kép), melyre a nagyközepes—magas termet, enyhén hosszú, széles— igen széles, brachy—hyperbrachycephal (rövid—túlrövid fejjelzőjű) fej, széles homlok és állkapocsszöglet, előrealló járomcsont, meredek homlok, középmagas, az arc síkjából közepesen kiemelkedő, egyenes vagy ritkábban enyhén konvex orrhát, enyhén domború tarkó, barna vagy zöldesbarna szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző. Előfordul a kifejezetten magas termetű, erősen andronovói jellegű változat is, amelynél a fej és az arc méretei az orr- és arcmagasság kivételével kissé fokozottabban nagyok, a járomcsont teste is némileg nagyobb és átlagban kissé nagyobb mértékben előrealló. Az erősen mongoloid jellegű turanid változatot (másik nevén „délszibériait"), mely az általam vizsgált magyarok között is csak 1/2%-ban mutatható ki, a bunyevácoknál nem észleltem. A turanid típusba sorolt kevert formák között elsősorban a turanid + dinári (17. kép) gyakorisága jelentős, de számottevő a turanid + előázsiai (armenid) kevert alak (18. kép) előfordulása is. A klasszikus előázsiai (armenid) típus jellegei (közepes termet, középhosszú— rövid, hyperbrachy—brachycephal — igen rövid vagy rövid fejjelzőjű — fej, középszéles vagy enyhén széles, középmagas vagy enyhén magas, meso vagy leptoprosop — középszéles vagy keskeny arcjelzőjű — arc, előre keskenyedő járomcsont, hátrahajló homlok, lapos vagy ritkábban enyhén domború tarkó, barna vagy kevert — zöldes — szemszín és barna-fekete hajszín) együtt egyetlen bunyevác egyénnél sem voltak észlelhetők, a 9. képen bemutatott nő áll a fenti leíráshoz a legközelebb. Lényegesen nagyobb számban észlelhető az előázsiai (armenid) + turanid (21. kép) és az előázsiai (armenid) + dinári keveredés, míg a pamí rival kevert, túlnyomóan előázsiai (armenid) forma (19. kép) lényegesen kisebb mértékben fordul elő. A ritkábban előforduló típusok közül az atlanto—mediterránt a 10., a pamírit a 11., a keletbaltit pedig a 12. képen mutatom be, mint e típusoknak kevésbé markáns képviselőit. Az általam vizsgált magyarokhoz hasonlóan a markáns pamírinál lényegesen gyakoribb a bunyevácok között is a pamiro—turanid átmeneti forma (24. kép) és előfordul a pamíri + dinári keveredés (23. kép), a bemutatott férfinél a pamíri típus jellegei közül jól felismerhető az erősen meredek homlok, a közepesnél gyengébben fejlett glabella, az enyhén konvex, a dinári típushoz képest mérsékeltebben kiemelkedő orrhát és a befelé és lefelé görbülő orrcsúcs. A pamíri és dinári jellegek túlsúlyának mérlegelése számomra is a legnehezebb problémák közé tartozik, és valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy FARKAS Gyula és LIPTÁK Pál orosházi etnikai embertani tanulmányukban a pamíri és a dinári típus gyakoriságát még összevontan adták meg 27 . Tapasztalatom szerint hasonló esetekben a túlnyomó jellegek meghatározása azért is igen nehéz, mert a 27 FARKAS Gy. — Lipták P. 1965.
