Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Néprajz - Szelestey László: Király Zsiga és a dunántúli pásztorművészet

NÉPRAJZ 459 Sajnos Király Zsiga egyetlen más darabjának — az eredeti tulajdonostól, használótól a napvilágra kerülésig tartó — útját nem tudjuk nyomon követni. Az olyan mellékelt, a tárgyakkal múzeumba „került" történetekkel, miszerint az Ukkon talált mángorló (17. kép) tulajdonosa hiába várta volna vissza vőlegényét, Király Zsigát, mert az elment Majlandba, nem sokat tudunk kezdeni. Miért ment volna s miért éppen oda? Katonának ekkor már, 31 évesen nemigen vihették. A valóság ezúttal — meglehet — sokkal prózaibb. A rábaközi községek anyakönyveit áttanulmányozva akadtunk a ciráki r. k. anyakönyvek egyik bejegyzésére: 1837. március 6-án született Anna, Orbán Anna hajadon leánya. Később, miután 1842. szeptember 2-án újabb „törvénytelenéként jelölt gyermeke, Franciska is megszületett, 1843. augusztus 6-án Sörtély József mihályi fertályos jobbágyhoz megy férjhez. S bár Ötvös Annának „dedikált" mángorlóról — eddig — nem tudunk, a szilsárkányi r. k. anyakönyvekben, mint leányanyával, az ő nevével is találkozunk. 1837. június 8-án született gyermeke, Anna. Sőt, igaz csak egy évvel később, Kiss Erzsébet neve is ott olvasható a szilsárkányi anyakönyvekben. Ám 1838. július 10-én született, Józsefre keresztelt gyermekének neve mellett is hiába keressük az apát. Talán, mert egy időközben börtönbe került pásztor volt az, aki aztán később egy Király Zsiga formálta mángorlóval próbálta engesztelni pártában maradt kedvesét?. . A tükrösök hajdan volt tulajdonosairól sem tudunk, sajnos többet. Nem maradtak ránk olyan — akárcsak kis fogódzót is jelentő — közlések, adalékok, amelyek bármi módon is segítségünkre lehetnének e képes „nyelv" megfejtésében. így, csakis maguk a faragványok beszélhetvén, megközelítési módként a fordított út, a nagy egésztől, az általános érvényű mondandótól a személyhez szóló direktebb, szűkítettebb közlendőig való eljutás látszik talán célravezetőbbnek. (Reméljük, a közreadott, teljesebb anyag nyomán erre a feladatra is akad majd vállalkozó!) Feltéve, hogy nem hamis normatívával közelítünk ezekhez a kis arasznyi remeklésekhez. Különben ugyanis óhatatlanul odajutunk, hogy a cifraszűrös alakban minduntalan a délceg juhászt, Király Zsigát próbáljuk felfedezni, aki ugyan tényleg juhász volt, hordott cifraszűrt, bizonyítottan pipázott (egy alkalommal pipát cserélt a betyárok egyikével), sőt műveit szignálta is, mint a reneszánsz óta szinte minden magára valamit is adó művészember, ám kétségtelenül tetten érhető alkotói önbizalma sem tudta odáig sodorni, hogy feledje, mindaz, amit fába vés, akkor és ott csak úgy lehet érvényes, ha az egyéni sajátosságok mögött képes meglátni az örökérvényűbb, másokhoz is szóló igazságokat. (Ebből mit sem von le, hogy ő ezt nyilvánvalóan végig sem gondolta, mert olyannyira magától értetődő volt számára!) Ám, ha megmaradunk azon a szinten s az olyan megközelítési módnál, miszerint a mángorlókon Király Zsiga táncol kedveseivel — mikor éppen kivel —, akkor logikus a következtetés, hogy a Magyargencsről előkerült tükrösén (18—18/a.) viszont az egyszem birkáját őrzi a kutyájával, az egyik részről, míg a másik oldalon