Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - Solymos Ede: Magyarországi halászcéhek és artikulusaik
354 SÓLYMOS E.: MAGYARORSZÁGI HALASZCEHEK .. . — főleg a komáromi és Komárom környéki vizahalászatot emlegeti, ill. ismeri, pedig Pest alatt ugyancsak voltak vizafogó tanyák: Madocsa, Dunaföldvár, Paks, Ercsi, Tolna, Őcsény, Báta, Szeremle, Batina, Kölked, Laskó, Daróc, Bélye, Szonta, Vajszka, Plavna, Bukin, Novoszeló azok a helységek, melyek különböző forrásokban előfordulnak. Hogy ennél sokkal több lehetett, bizonyítja a kalocsai uradalom egy 1746-os elszámolása, mely Paks és Szeremle közötti Dunaszakaszon 15 vizafogó tanyát sorol fel, melyekből 268 mázsa (mai mázsa) vizát fogtak ki. 25 Ezért igyekszik a pesti céh a vizahalászokat magához kötni. A 8. pont már előírja a vándorlást. A céh kiterjeszti hatáskörét a Duna-Tisza közti területre, sőt a Tiszára is. Kiemelendő a 18. pont, melyben azt kérik, hogy legyen joguk az említett vizekben halászni a földesuraknak letett illeték fejében, de senkinek se legyen joga a vizeket haszonbérbe kiadni. Ez a „szabados" halászat biztosítása lenne. A komáromiak 1696-os céhlevelének 15. pontja alapján úgy képzelhetnénk, hogy a halász megjelent valamely földesúr tanyáján, arról értesítette, s a köteles hal negyedrészét beszolgáltatta. A gyakorlatban más lehetett a helyzet. Egy 1725ös összeírásból ismerjük a kalocsai érseki uradalom vizein halászókat. Míg a mellékvizek, tavak halászai helybeliek voltak, a dunai vizatanyákat komáromiak halászták. Név szerint: Vincze János, Ballá István, Szeredi János, Petör Ferkó, Német Gáspár, Simon István, Kákonyi Tamás, Jónás Mihály, Asztalos István (az 1696-os szabadalom kérvényezői közt szerepel egy Asztalos István helyettes céhmester), Berki János, Sütő András, Sándor János, Fodor György, Nagy István, Jónás Péter, Póka György, Maeos János, Hencz János. 1746—47-ben Fóris Márton, Kis András, Lőrincz András, Puszma István, Szabó Ádám, Simon János, Hevesi József, Tóth Mihály, Szálai András, Rosa Mihály komáromi halászok nevével találkozunk a Paks—Szeremle közti Dunán. Az érsekséghez fűződő viszonyukra rávilágít az a könyörgő levél, melyet 1745ben írtak „ Az komáromi nemes Halász Czéhnek érdemes Tagjai". „Mi.... Enynyihány Esztendőiül fogva az Tanyáit bírjuk .... ezen Tanyákat, ötödrészbül mint az ide föl valókat kezünk alat meg nem tarthattyuk . . . mert Nagj külömbség vágjon, és Sokat különbőz Excellenciadnak ide le való Halászható vizeinek modgja, az ide föll valóknak az modgjárul, mert Excellenciadnak az halászó Tanyái sokak erdős helyeken Lévén, az irtóztató Tőkék által, majd minden esztendőben ugj meg romlani szoktanak, hogj hálóinknak veszedelme és romlása kivül 40, avagj 50 forintokkal álló kölcségünket is, alig készíttethetnek és állíttathatnak helyre." Kérik, hogy mint régebben szokás volt, az ilyen helyreállított tanyákat egy évig taxa nélkül, vagy hatod nélkül halászhassák. Az új intéző ugyanis nem akar 25 SÓLYMOS E. 1978. 49.
