Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Régészet - Bérczi Szaniszló: Szimmetriajegyek a honfoglaláskori palmettás és az avar kori griffes-indás díszítőművészetben

20 BERCZI SZ.: SZIMMETRIAJEGYEK . . . válás kora óta tevékenységek lenyomatának és alkotásoknak a rendjével, ismételten megjelenő és elrendeződő alakzatok szabályosságaival írta bele az emberi agyba a szerveződésmintákat. A mindennapos tevékenységek sorbán létrejövő mintacsoportok — pl. mintasorok — éppúgy természeti produktumnak tekinthetők (bár egy közösség produktumának), mint ahogy annak tekintette KODÁLY Zoltán a népzene hangsorait is. Különösen vonatkozik ez a hétköznapi minták sokféleségéből a népművészetbe emeltekre. A természeti produktum mivoltuk mellett szól az is, hogy a mintát létrehozó tárgy elemi kényszerkapcsolatai vagy az elemet ismétlő mozgás kényszerpályája determinálja a létrejövő struktúra rendjét. Ilyenek lehetnek testrészek mozgások során létrejött lenyomatai. Másféle kényszernek tekinthetjük az optimumra törekvést, például állatbőrök takaróvá illesztését legkisebb veszteséggel, vagy szálas anyagok szövetté vagy kötött anyaggá szervezését. A tevékenységekből születő mintázatok determináltsága tehát nem közvetlen, hanem a peremfeltételek és a készletek közvetve váltják ki. A szimmetria szigorú és pontos fogalma, a vele együtt járó geometriai transzformációk mind teljes egybevágóságot kívánnak meg egy mintázat ismétlődő elemeitől. Amikor azonban a szimmetriát a technikai és művészeti megközelítésben a mindennapos tevékenységben ismétlődő mintaelemekből fölépülő alkotások rendezésére használjuk, és mint készletszervező kötelmet tekintjük, akkor az egybevágóság követelményét el kell ejtenünk. El kell tekintenünk attól, hogy a kézi anyagmegmunkálással esetlegességek, véletlenszerű különbözőségek járnak együtt, amelyek egyediekké (de egyúttal emberivé, széppé) is tehetik az ismétlődő elemeket, megsértve a szimmetria — elsősorban a tudományosan továbbfejlesztett fogalomban megkövetelt — alapfeltételét, az elemek egybevágóságát (de fönntartva az ember egyediséghez való vonzódását és gyönyörködtetését éppen a sértett szimmetriában). Az esetlegességek ugyanis nem érintik a szervezés rendjét. A leggyakoribb mintaszervező a mindennapi életben a mozgás. A minta a tovamozduló test útvonala mentén képződik. Vizsgáljuk hát először az egyenes mentén létrejövő mintázatokat. Ezeket ismerhette föl legkorábban az ember, hiszen több közülük mindennapos cselekvések eredménye, lenyomata. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az agyagos talajban ritmikusan sorakozó emberi lábnyomok mintázata lehetett az első, amelyet önkéntelenül is ismétlődő elemek rendjeként is szemlélt az ember. Állatok nyomainak olvasása szintén mintázatfelismerést, elemek rendbe szerveződésének fölismerését és azonosítását kívánta meg a vadászoktól. Sőt a hierarchiában való gondolkodást is sugallta az ilyen tevékenységet végző embernek, mert az ismétlődő elemet, a vad lábnyomát külön is azonosítani kellett és az elemek együttesét is. (Egy gyakorlott szem számára természetesen a kettő együtt már redundáns információt is hordoz, de az állat egyedisége is jelentőséggel bírhatott, így a nyommintázat szétválasztása elemekre és a belőlük összeálló szerveződésmintára mindenképpen igen fontos és természetes lépés lehe-