Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Történelem - Bárth János: Pest-Pilis-Solt vármegye 1812. évi ár- és bérszabása

156 BARTH J.: PEST-PILIS-SOLT VARMEGYE . . . lógiai gazdagságában rejlik. Valamicskét levon értékükből az a körülmény, hogy a vármegyék gyakran átvették egymás limitációit, bár legtöbbször idomították a szöveget a saját viszonyaiknak megfelelően. Az árszabások készítésének, összeállításának körülményeiről, módszereiről keveset tudunk. Mindenesetre gyanítható, hogy a munkálatok során kikérték a céhek véleményét. Valószínű, hogy az árszabások szövegében a készítmények megnevezése, leírása, a munkafolyamatok, technikák meghatározása, az anyagféleségek megjelölése végső soron maguktól a kézművesektől származik és így az ő szóhasználatukat tükrözi. Ez annál is inkább nyilvánvaló, mivel az árszabásokban előforduló bonyolult szakkifejezéseket a vármegyeháza irodáiban üldögélő hivatalnokok maguktól soha ki nem találhatták volna. Alábbiakban közzétesszük Pest-Pilis-Solt vármegye 1812. évi ár- és bérszabását, amelyet 1812. dec. 14-én fogadott el a vármegyei rendek közgyűlése. Az alapul vett példány antikváriumi vásárlással került a kalocsai Viski Károly Múzeum Történeti Dokumentációs Gyűjteményébe. (Gyarapodási napló száma: 675) A borító nélküli 23,5 x 35,5 centiméteres nyomtatott füzet 24 lapból, vagyis 48 oldalból áll. Valamennyit teljes terjedelmében teleírták. Pest-Pilis-Solt vármegye, Magyarország legnagyobb, „vezér" szerepű vármegyéje, bár a Kiskunságot még nem egyesítették vele, 1812 tájékán magába foglalta a mai Bács-Kiskun megye nagy részét. Váctól a Baja melletti Szeremléig terjedt. Következésképp hatalmas terület lakóinak életmódját befolyásolta az alább bemutatandó ár- és bérszabás. Falvak százain kívül nevezetes városok is kénytelenek voltak igazodni előírásaihoz, így Pestet és Budát nem számítva: pl. Vác, Szentendre, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kalocsa. Az 1812. évi Pest megyei ár- és bérszabás a nyers bőrök fajtáinak felsorolásával kezdődik. Ennek a pontnak egy hasonló korú soproni árszabásban „A mészárosokra nézve" címet adták. Ezután 51 különböző mesterség készítményei és azok árai következnek. A mesterségek sorrendje: Tímárok, csizmadiák, cserző magyar vargák, kordovány és szattyán készítők, német vargák, magyar szíjjártók, német szíjjártók, nyeregjártók, irhások, kesztyűcsinálók, székborítók, magyar szabók, német szabók, asszonyi ruhák készítői, posztó préselők, szűcsök, szűrszabók, gombkötők, kalaposok, magyar süvegesek, paplanosok, takácsok, festők, kapcakötők, asztalosok, kádárok, kerékjártók, kovácsok, lakatosok, zabla és sarkantyúművesek, puskaművesek, bábsütők, cinművesek, kötéljártók, üvegesek, fazekasok, és korsósok, késcsinálók, fésűcsinálók, ötvösök, rézgombcsinálók, sárgarézművesek, bádogosok, esztergályosok, kéménytisztítók, rézművesek, kefekötők, ácsok, kőművesek, kőfaragók, cserepesek, vályogvetők és téglaégetők. A kézműves mesterségek felsorolása után a különböző személy- és teherszállító fuvarosok sorakoznak pesti, budai és vármegyei bontásban. Ezt követik a napszámosbérek, a vendéglői ételárak és a fogadók szállásdíjai. Az ár- és bérszabás a különböző cselédek és pásztorok évi bérének meghatározásával zárul. A cselédek