Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)
Embertan - Henkey Gyula–Kalmár Sándor: Adatok a magyar nép antropológiájához
462 HENKEY GY.— KALMAR S.: ADATOK . . . melyekben a szlovák eredetű nevek gyakorisága átlagban 10%. Bár a telepes magyar községek is elsősorban a magyarság közép-ázsiai jellegét őrizték meg, de kisebb mértékben, mint az őslakos magyar népességek, viszont a keletbalti típusnak a finn-ugoroknál gyakori formái nagyobb mértékben észlelhetők náluk, mint az őslakosoknál. Tekintettel arra, hogy ezek a finnugorokra jellemző keletbalti formák főleg azon községekben gyakoriak, melyekben a szlovák nevek aránya jelentős, valószínűnek látszik, hogy a mai magyarság 4,5%-os finnugor jellege jelentős részben szlovák telepesek beolvadása által és a szlovák nyelvterületekről visszatért magyarokon keresztül maradt fenn. E községekben kisebb mértékben a keletbalti típusnak a szlávoknál gyakori formái is emelkednek, viszont az északi és a cromagnoid típus együtt ezekben is csak 1% körüli. ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmány 18 619 magyar viszgálata alapján készült, akik közül 15 928 a 24 —60 éves. A viszgált csoportok túlnyomó többségére a nagyközepes termet, brachycephalia, euryprosopia, leptorrhinia, barna-fekete haj, előreálló járomcsont, meredek homlok, egyenes orrhát és enyhén domború tarkó a jellemző, a szemszín megoszlásánál a sorrend: barna, kevert (zöldes), világos. A vizsgált magyarság a testmagasság, a fej és az arc méretei és különösen jelzői szempontjából a Howellsféle szigma ráció értékei szerint eléggé egységes és egyöntetűség mutatható ki a kvalitatív jellegek többségénél is. Legnagyobb mértékben egységes a fejjelző és a hajszín, legkisebb arányban a szemszín és az orrhát profiljának megoszlása terén. A törökös magyarsághoz kapcsolódó turanid, pamiri és előázsiai típusok együtt (42,3%) megközelítik azt az előfordulási százalékot, amely LIPTÁK 1958 évi összefoglalója szerint a honfoglaló magyarokra is elsősorban jellemző volt, míg a finnugor réteggel azonosítható formák (lapponoid, uráli és a keletbalti típusnak fele része) 4,5%-ot, az ősi szlávoknál, illetve az ősi germánoknál gyakori jellegegyüttesek 3,0%-ot, illetve 0,5%-ot tesznek ki. A törökös magyarokra jellemző típusok előfordulása a folyamatos, őslakos népességeknél még nagyobb arányú. A honfoglaló magyaroknál és a mai török népek többségénél is eléggé gyakori keleti mediterrán jellegek elsősorban azon helységekben észlelhetők nagyobb számban, melyek az Árpád-kori kun szállásokból alakultak ki. A telepes magyar népességeknél a turanid, a pamiri és az előázsiai típus előfordulása kissé csökken, az erősen kevert meghatározatlanok és kisebb mértékben a keletbalti típus gyakorisága pedig emelkedik. A mai magyarság finnugor jellegű formái elsősorban azokban a községekben haladják meg lényegesen a 4,5%-os átlagot, melyekben a szlovák eredetű családnevek aránya 20%-nál több. E községekben kisebb mértékben a kelet-balti típusnak a szlávoknál gyakori formái is emelkednek, viszont az ősi szlávoknál szintén gyakori és az ősi germánokra még nagyobb mértékben jellemző északi és cromagnoid típus együtt ezekben is csak 1% körüli.
