Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Embertan - Henkey Gyula–Kalmár Sándor: Adatok a magyar nép antropológiájához

EMBERTAN 423 8. Mezőföld (Dunántúl) Cece (a török megszállás alatt elmenekült, majd visszatért besenyő eredetű köznemesek a cecei református egyház iratai szerint összeházasodtak a Nyugat­Dunántúlról a XVIII. század elején érkezett magyar jobbágycsaládokkal. A fentiekben felsorolt helységekben összesen 18 619 felnőtt vizsgálatára került sor, akik közül 15 928 a 24—60 év közötti (7806 férfi és 8122 nő). A vizsgálatok hiányossága, hogy a Dunántúl csak egy községben került sor vizsgálatra, de mert 1945 után egyetlen dunántúli etnikai embertani vizsgálat adatai sem jelentek meg, a szakemberek számára a cecei adatok is fontosak lehetnek. Az általunk végzett vizsgálatok eredményeiről részben már közigazgatási és néprajzi egységek szintjén is készültek összefoglalók, így Kalocsáról és környékéről 6 , a Nógrád megyei palócokról 7 , a Heves megyei palócokról 8 , az összes palócokról 9 és a kiskunsági őslakosokról 10 . A közigazgatási egységek és tájegységek szintjén még fel nem dolgozott vidékekről eddig a jászdózsai 11 , a lajosmizsei 12 , a jászboldogházi 13 , a jászszentandrási 14 , a szeremlei 15 , a nagybaracskai 16 , a kunszállási 17 , a karcagi 18 , a turkevei 19 és a csépai 20 vizsgálatok eredményeiről készült külön feldolgozás. MARTIN technikájával 21 az alábbi méreteket vettük fel: testmagasság, ülőma­gasság, fejhossz, fejszélesség, homlokszélesség, járomivszélesség, morfológiai arc­magasság, állkapocsszögletszélesség, orrmagasság, orrszélesség. A szemszínt a Martin-Schulz szemszíntábla, a hajszínt a Fischer-Saller hajszíntábla alapján rög­zítettük. A morfológiai jelleg felvétele MARTIN 22 és WENINGER 23 előírásai szerint történt, de az „egyenes orrhát disztális végén ülő csúccsal" elnevezésű forma tekintetében figyelembe vettük SCHEIDT álláspontját 24 . Az anyag statisztikai jellemzésére a következő paramétereket adjuk meg: esetszám (n), aritmetikai átlag (x), variancia (s 2 ) és a Howells-féle szigma ráció (S. R.) 25 . Az összesítő és Hiernaux számításokat KALMÁR Sándor végezte. 6 HENKEY Gy. 1979. 7 HENKEY Gy.—KALMÁR S. 1976. 8 HENKEY Gy.—KALMÁR S. 1979. 9 HENKEY Gy. A palóc monográfiában megjelenés alatt. 10 HENKEY Gy.—KALMÁR S. Cumania 8. számában megjelenés alatt. 11 HENKEY Gy. 1973. 12 HENKEY Gy. 1974. 13 HENKEY Gy. 1974a. 14 HENKEY Gy. 1979—1980. 15 HENKEY Gy. 1961/7. 16 HENKEY Gy. 1962/3—4. 17 HENKEY Gy. 1978. 18 HENKEY Gy. 1976. 19 HENKEY Gy.—KALMÁR S. 1981. 20 HENKEY Gy.—KALMÁR S. 1982. \ 21 MARTIN R.—SALLER K. 1957—1966. 22 MARTIN R.—SALLER K. 1957—1966. 23 WENINGER J. 1940. 24 FARKAS Gy. 1973. 75. 25 THOMA A. 1957.

Next

/
Oldalképek
Tartalom