Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Szabó Zoltán: Kecskemét az első világháború idején

250 SZABÓ Z.: KECSKEMÉT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN egészének védelme lett. Ahogy írták, mondták, a háború úgy hatott a magyar társadalomra, mint egy olvasztókemence.

119 Ebből az alapállásból kétféle következtetést vontak le. Az egyik szerint a háború kiváltotta szolidaritásérzés, az osztályok összebékélése a háború befejeztével is megmarad, ill. meg kell, hogy maradjon. A nagyobb gazdasági erővel rendelkező osztályok segítsék a gyengébbeket. Példaként kellett szolgáljon a német szocialisták magatartása, akik meg tudták védeni magukat a rájuk támadó ellenségtől (1914 végén vagyunk), ezzel a szocializmust mentették meg; a nép és a haza léte vagy nemléte forog kockán, a munkásság a harci zászlók alá sereglik s az igazságért, a szabadságért küzd. A magyar munkásság is érzi, hogy a háborút kényszerűségből kell viselni; de ha Oroszországot legyőzik, akkor a szabadság diadalmaskodik az abszolutizmus fölött, a jog az erőszakon, s a győzelem után a magyar munkásokra is szebb napok várnak, mint ahogy a német munkásokat védő társadalompolitikai intézmények is a porosz—francia háború győzelmei után keletkeztek. A feladat Magyarországon tehát az, hogy az osztályok közti szakadék helyére kialakult nemzeti szoridaritás megmaradjon a háború utánra is.

120 A másik vélemény a háborút úgy tekintette, mint egymás után következő győzelmes csatákat, melyek eredményeképpen — mindenáron — győz az „olvasztókemencében" eggyé forrott nép. Ebből teljesen hiányzik a társadami kérdésekre való érzékenység, rövidlátóan csak a kivívandó győzelemre tekint.

121 Reménykedtek abban, hogy a háború hamarosan véget ér, ugyanakkor fel kellett készülni arra is, hogy elhúzódik. A sajtóban, előadásokon rendszeresen foglalkoztak a háború utáni élet lehetőségeivel. A Munkás Otthonban a kecskeméti Szociáldemokrata Párt által szervezett előadáson dr. Kovács Pál a szocializmus és a háború viszonyáról — az előbbieknek megfelelően — a következőket mondotta. A háború szükséges, jogos és igazságos, s mert mindenki részt vesz benne, ezáltal a népé; nem lesz hiábavaló az áldozat, a rengeteg halott, sebesült, az itthoniak nehéz sorsa, mert „a dolgozó nép a vére, esetleg élete árán váltja meg azt a jegyet, amellyel a közösen termelt javak és jogok dúsan terített asztalához ülhet."

122 A gazdasági nehézségek miatt a közigazgatás tisztviselőit marasztalták el, a problémák súlyosbodásával egyre keményebben. Úgy látták, hogy az itthonmaradt tisztviselőkből hiányzott a kellő szociális és közgazdasági érzés és tudás; hiányoztak a megfelelő emberek. Maguk a tisztviselők sem tudták, miképpen éljenek a rájuk ruházott hatalommal, nem tudták kitől függenek, ki parancsol 119 Kecskeméti Lapok 1914. október 6. „A háború és a munkások" 120 Kecskeméti Lapok 1914. október 6. „A háború és a munkások" című írásból: „ . .. (a) szolidaritás érzése bizonyára nem múlik el nyomtalanul a háború után sem ..." 121 Kecskeméti Lapok 1914. augusztus 9. „Győzni fogunk" — Kecskeméti Lapok 1914. augusztus 24. „Diadalról-diadalra" 122 Kecskeméti Lapok 1914. december 14.