Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Bárth János: Magyarország népességének felekezeti megoszlása a 19–20. században

202 BARTH J.: MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK .. . A hódoltsági területeken viszonylag háborítatlanul hódíthatott a reformáció. Itt is eresztette a legmélyebb gyökereket! Kétségtelen, hogy a reformált vallások elterjedése művelődéstörténeti szempontból nézve rengeteg haszonnal járt. Ez a körülmény azonban nem feledtetheti azt a tényt, hogy a hitújítás a magyar történelem talán legnehezebb időszakában osztotta meg a magyarság erejét. A XVI—

XVII. században nem voltak Magyarországon népszámlálások, sőt egész országra kiterjedő népösszeírások sem. Következésképp szinte lehetetlen megállapítani, hogy valamely adott időpontban milyen volt a katolikusok és a protestánsok aránya. A történészek korabeli emlékiratokra, levelekre, jelentésekre szoktak hivatkozni. Ezek azonban gyakran túlzók és elfogultak. A vallási arányok kiszámításánál a földesurak vallásának számbavétele sem vezet pontos eredményre, egyrészt, mert a földesurak vallási hovatartozását nem mindig ismerjük, másrészt nem tudjuk, hogy mennyire érvényesült, vagy egyáltalán érvényesült-e minden esetben a „cuius regio, eius religio" elve. A számítási buktatók és a források szűkössége ellenére gyanítható, hogy a prédikátorok működése nyomán átmenetileg a magyarság többsége protestáns lett. Kérdés persze, hogy az emberek mennyire váltak azonnal lélekben protestánossá? A vallási fanatikusokat leszámítva valószínűleg nem eléggé, hiszen egy-egy földesúr-változás vagy földesúri rekatolizálás esetén legtöbbször gond nélkül visszatérithetők voltak az ősi egyház kebelére. Az első évtizedekben egy-egy helység vagy táj reformálása elsősorban a földesúr politikai és gazdasági érdekből következő vallásváltoztatását jelentette. A nép gyakran sokáig tisztában sem volt a változás lényegével és horderejével. A XVI. század közepén a parasztság körében nyoma sem volt még a XVIII—

XIX. századi kálvinista öntudatnak. Maguk a protestáns vallási tanok, ceremóniák és külsőségek is lassan formálódtak. Legtöbbször nem lehetett éles határt vonni a még katolikus és a már protestáns parasztok kereszténysége és vallási gyakorlata között. A katolikus egyház a XVI. század végén kezdett ébredezni a reformáció okozta dermedtségéből. Ekkor kezdődött az intenzív ellenreformáció, amely a XVII. században érte el csúcsait. A visszatérítésben nagy szerep jutott a Magyarországon is meghonosodó jezsuita rendnek, amelynek tagjai a barokk vallásosság hírnökei és terjesztői voltak. A hódoltsági területek katolikus magyarsága a XVI—

XVII. században jórészt papok nélkül maradt. Lelki gondozásában és ezzel a magyar szellem fönntartásában, ébresztésében múlhatatlan érdemei voltak a török által is megtűrt önfeláldozó ferences barátoknak. A hódoltsági katolikus hitélet fontos szereplői voltak a licentiátusok, vagy deákok, akik pap hiányában kereszteltek, eskettek, temettek, előimádkoztak, körmeneteket vezettek, oktattak. A ferencesek és a licentiátusok hódoltsági tevékenysége, valamint a királyi Magyarországon végrehajtott ellenreformáció eredményeként a magyarság úgy