Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Mészáros Ágnes: A kiskunfélegyházi takácscéh

196 MÉSZÁROS Á.: A KISKUNFÉLEGYHÁZI TAKÁCSCÉH 14. MINTARAJZ AZ 1860-AS ÉVEKBŐL A félegyházi takácscéh húsz évvel az újratelepítés után jött létre. Az idők folyamán apáról fiúra öröklődött a mesterség, mintegy takácsdinasztiákat alkotva. A céh dokumentumainak és tárgyi emlékeinek részletes ismertetésével egy alföldi, közelebbről kiskunsági mezővárosi céh életét kívántuk bemutatni. A céhekre vonatkozó összefoglaló monográfiák megjelenése után is tanulsággal szolgálhat egy ilyen konkrét forrás és tárgyleírás, egyrészt azért, mert a kiskunsági céhes ipartörténet még eléggé feltáratlan, másrészt megtudhatjuk, hogy a mezővárosi céhek általános jellemzői hogyan érvényesültek egy kiskunsági céh esetében. 1848 előtt a Jászkuriság az ország egyik legkevésbé iparosodott területei közé tartozott, csupán minden 92. lakos foglalkozott iparral. A mesterek főként a mezőgazdaság által szolgáltatott nyersanyagokat dolgozták fel, s a gazdálkodó, állattartó lakosság eléggé szűkkörű igényeit is elégítették ki. A Kiskunságban 22 céh működött, ezek közül 6 Kiskunfélegyházán. Itt a takácsokon kívül csak egy vegyes céh — szabók, szűcsök, szíjgyártók — létesült a 18. században, a többi csak a 19. század elején. A földesúri fennhatóság alá tartozó jobbágyfalvakban és mezővárosokban élő mesterekhez viszonyítva a Hármas Kerület iparosai előnyösebb, kiváltságosabb helyzetben voltak. A redemptio hatására ugyan erősen tagozódott a Jászkunság társadalma, élesen elkülönült egymástól a redemptusok és az irredemptusok rétege, mégis, az irredemptusok közé tartozó iparosok is részesei voltak a kivételes jogoknak: vámkedvezményt