Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Történelem - Mészáros Ágnes: A kiskunfélegyházi takácscéh

TÖRTÉNELEM 189 mindent a mitt köteleségem hoz magával szentül bé töltöm. Isten engem úgy segéllyen, Boldogságos Aszszony és Istennek minden Szentéi Amen."

55 A TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSE A mesterek a megrendeléseken kívül áruikat a város négy országos vásárán, a keddi és pénteki hetipiacokon, valamint a környező vásárokban értékesítették. A szőttesek árait a Jászkun kerület szabta meg. A takácsok mindig elégedetlenek voltak az árszabással. 1796-tól 1827-ig 11 alkalommal kérték munkájuk árának feljebb emelését. 1796-ban másfél — két krajcár volt a szövés rőfönkénti munkadíja, ezen felül a felvetésért egy kenyér, kevés liszt és háj járt a mestereknek.

56 A panaszok hatására a kerület 1802-ben 6 krajcárra emelte a rőfönkénti taksát,

57 majd 1810-ben két áremelésre is sor került. 13-ról 18 krajcárra módosult végül a taksa.

58 Az árak magasba szökésének hatására a dorozsmaiak panaszt nyújtottak be a tanácshoz, mert mestereik a félegyháziakra hivatkozva „szerfelett taxálván ... fizettetik magokat".

59 A félegyházi mestereknek azonban még ez az ár is kevésnek bizonyult, s 1815-ben kérték a hatóságoktól a limitáció elengedését.

60 A tanács határozata szerint a díjuk: „egy krajczárr helyett egy pénzben állíttatik meg".

61 Az árszabásokkal kapcsolatban a kerület végső döntése 1827-ben született meg, mely szerint a takácsokat felmentették a limitáció alól, s megkövetelték, hogy munkáikat előzetes alku mellett vállalják.

62 A mesterek ezzel a határozattal is elégedetlenek voltak, mert az így kialakult szabadverseny következtében olcsóbban kellett dolgozniuk. Akik nem tudtak mesterségükből megélni, kénytelenek voltak más munkát is elvállalni, pl. csőszséget. A céh erről tudomást szerezvén, szigorúan megbüntette őket.

63 A TAKÁCSOK VAGYONI HELYZETE Kevés adat szolgál felvilágosítással a mesterek vagyoni helyzetéről, mert az összeírások idevonatkozó segédletei csak az 1770-es évekig találhatók meg a városi levéltárban. A XIX. század elejéről való Nemes Márton inventáriuma, amelyből hiteles képet kaphatunk az egykori céhmester ingóságairól: 55 K. M. A. 63.473.1. „Esküttető" 56 BKmL. Kkfh. R: A. 16. C.2. F.l. N.45. (1796.) 57 K. M. A. 63.509.1. 58 Uo. 59 BKmL. Kkfh. R. 11. Protocollum 93. p. 60 BKmL. Kkfh. R. 11. Prot. 109. p. 61 Uo. 62 BKmL. Kkfh. R. 15. Protocollum 139—140. p. (1827.) 63 K. M. A. 63.507.1.