Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Solymos Ede: A bajai halászcéh
400 SÓLYMOS E.: A BAJAI HALÁSZCÉH hassák. Ugyanakkor tájékoztatást küld a halszállítmányok csomagolásáról. A jégbe csomagolt halak feladása: vesszőkosarakba ill. ládákba a fenékre 14 cm, az oldalfalakhoz 10 cm vastagságban szalma, fűrészpor, tőzeg vagy más hasonló anyag helyezendő. A csomag belső felületén a tartalomra ugyanilyen anyagot kell tenni, aztán kemény fedelet erősíteni rá. Kocsirakományokban fuvarlevelenként legalább 5000 kg súlyban ezt a csomagolást nem igénylik. 1906-ban az ellen tiltakoznak, hogy a Ferenc Csatorna Rt. jégdíjat akar szedni. A város jogügyi bizottsága úgy vélekedik, hogy ehhez nincs joguk, csak hajódíj, árúk viteldíj, karópénz és helypénz szedésére jogosultak. Az 1885. XXIII. vízjogi törvény 25. § szerint rendes házi szükségletre a kijelölt helyen mindenkinek szabad jegei szedni. Végül a minisztérium álláspontját kérik. 1919-ben Baja szerb megszállás alatt állott. A halak fogyasztási adóját felemelték a fehérhalnál 6 fillérről 30 fillérre, egyéb halét 6-ról 60 fillérre. A város csökkenti minden friss, pácolt, sózott, bárhonnan fogott, behozott, halpiacon árult hal fogyasztási adóját. A fehérhalé 20, egyéb halé 40 fillér. A szerb belügyminiszter azonban nem járul hozzá a csökkentéshez. Mint láttuk, a század elején egyre erősebb a bajai halászok kereskedelmi tevékenysége. Tény, hogy 1904-től az eddig bajaiak által bérelt alsó-dunai halászatot a tolnaiak vették át. A kérdés, hogy miért? Mert a bajaiak inkább kereskedni akartak, vagy azért kereskedtek, mert a bérletből kiszorultak? A visszaemlékezők szerint „az éhesebb tolnai svábok " kiszorították őket. 1918 őszén, a fegyverszüneti egyezmény alapján a szerbek megszállták a Pécs—bajai háromszöget, Ekkor érdekes politikai helyzet állt elő. A szerb hatóságok támogatták a szocialista érzelmű munkásságot, abban bízva, hogy a későbbi annektáláshoz tömeget biztosítanak maguknak. A munkásság viszont hajlandó volt bizonyos fokig együttműködni a megszállókkal, hisz hagyták őket szervezkedni. (Az itteni munkásságnak nagyobb szabadságot engedélyeztek, mint a szerbiainak). A Munkás Otthon volt a központ. Innét, s ilyen körülmények között kezdeményeztek a „halászmunkások" 1920 júliusában sztrájkot. Csak néhány újsághír, s kevés személyes visszaemlékezés alapján rekonstruálhatjuk az eseményeket. A rendőrkapitányságon lefolyt tárgyaláson a munkások képviselője előadta, hogy a fogott halnak 65 %-át adják át a bérlőknek 16 koronás kilónkénti áron, de ebből még 35%-ot levonnak, így a halász csak 10 K. 40 fillért kap kézhez. A silányabb halat 6—14 K-ért adják át, de a 35%-ot ebből is levonják. Kérik, hogy a halászat legyen szabad, és a bérlet fejébe egynegyed részt készpénzben fizessenek a bérlőknek, a halat pedig maguk értékesíthessék. Ismerjék el szakszervezetüket, csak szervezett munkást alkalmazzanak, a hetibér 200 К helyett 350 К legyen (ezt a nagy hálós „legények" kapták, míg a részt a részes halászok). Ha nincs szakképzett munkás, akkor is csak szervezett munkást alkalmazhassanak, ugyanazért a bérért. Követelik a bizalmi rendszer bevezetését és a 10 órás munkaidőt. Több tárgyalás ellenére sem született megegyezés, így megalakult a Halászmunkások Szövetkezete. A visszaemlékezések szerint talán 17—20 tagja volt,
