Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Helytörténet - Szabó Zoltán: Kecskeméti céhek vallási vitái a 18. században

150 SZABÓ Z.: KÜLÖNBÖZŐ VALLÁSÚ CÉHTAGOK KÖZÖTTI VITÁK. . . kül mind az Processiokból, mind pedighlen a Szent Miséktül el maradandó Inasok helet az ő Mesterjeik Legények büntetésének felét fogják meg adni."

6 Az ellentéteket nem lehetett egyszerűen elsimítani, megszüntetni. Ha egyszeregyszer hajlandóság mutatkozott is a megegyezésre a mesterek részéről, mint ahogy a fentebb idézett dokumentum bizonyítja, azért a közigazgatási hatalom, a földesúr előtt kötött egyezség vagy általuk megerősített határozat komolyabb garanciát jelenthetett. 1742. december 2—3-án a főbíró Tót Gáspár, valamint az esküdtek (Horváth Sámuel, Takács Mihály, Muraközy Sámuel, Bán András, Széplaky György, Szentkirályi István, Szabó Gergely, Ferenczy Gergely, Kovács János, Sárközy Pál, Tóth István, Somogyi András, Bozó István, Lázár János, Kiss János, Biró István) előtt a tanács közbenjárására és kérésére a katolikus és református csizmadiamesterek megegyeztek egymással. Az egyezség szerint 1743. január 1-től, minden esztendőben a céh jövedelmét két részre kellett felosztani a felekezetek között. A gróf Koháry Andráshoz írt kérelem és a hátoldalára jegyzett határozat alapján a földesúrnak évenként négy pár csizmával és kántoronként négy polturával szolgálnak, felekezetenként. Ezek annyi részre oszlanak, ahány mesterember van az adott valláson. Már a következő évben katolikus céhmestert kellett választani, a „Kiss Czéh Mester" református kellett hogy legyen, s a grófi utasítás szerint évenként váltva, hol katolikus, hol református mestert választottak. Harmadik pontban pedig megállapodtak, hogy „Egyik rész a másikat maga rendén való s illendő czeremóniákra és szokásokra soha se kényszeríthesse, hanem mindenik maga rendtartásához magát szabadossan alkalmaztatván, most és jövendőben a szép és dicséretes harmónia mindenkor úgy fenn maradjon . . ."

7 Az iratok tanúsága szerint a remélt harmónia igen rövid ideig tarthatott. A Tanács előtt tett, majd a csizmadiacéh házánál újból megerősített egyezség után, már 1752. szeptember 12-én a Vármegyének beadott kérelemre érkezett válasz. Eszerint a március 7-én Pesten tartott gyűlés alkalmával kiküldték a szolgabírót, vizsgálja meg a két fél kéréseit. Kostyán Imre szolgabíró megállapította, hogy gróf Koháry Antal már korábban szabályozta a két valláson levő mesterek nézeteltérését, ezenkívül maguk is megállapodtak egymással. A református mesterek kimutatást készítettek, mellyel bizonyították, hogy az 1744-ben létrejött egyezség óta nagyobb összeggel járultak a közös költségekhez, mint a katolikusok. A kimutatás szerint a jövedelemből a reformátusok fenti összeggel járultak a katolikusok költségeihez. Ezen kívül — „hogy katolikus mesterek szíve jobban hajoljon az egyezségre" — a zászló csináltatását 90 forinttal segítették. A privilégium megszerzésekor pedig fejenként kilenc forintot számítva, a katolikusok 99, 2. reformátusok 396 forintot adtak. 6 OL AM Com. Pest. Fase. 25. Lad. A. 162. p. 7 OL AM Com. Pest. 31. es. 14. p.