Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban
NÉPRAJZ 445 gyományőrző helyeken maradt meg a kemence, ott, ahol ragaszkodtak az alkalmanként benne sütött kelttésztákhoz. A kemence kiszorulása a szobából azonban nem mindig jelentette egyben végleges megsemmisülését is. A piszkosabb munkák végzésére használt nyári konyhában, vagy önálló építményként az udvaron emeltek sütőkemencét a szobai helyett. A szobában álló kemencét alapvetően téli fűtésre használták. Tüzelőnek szinte minden éghető, de egyébként értéktelen anyagot felhasználtak. A szőlővenyige, a szalma, a galagonya- és akácrőzse, a nádkutu, a gyékény szerepel leggyakrabban a tüzelőanyagok között. Különösen a fában, erdőkben szűkölködő kiskunsági homokvidékeken volt ezeknek nagy jelentőségük. Kunszentmiklósról pl. 1786-ból ismerjük a „Gazosító Birák" intézményét, kiknek feladatuk volt annak biztosítása, hogy mindenkinek jusson tüzelő. 16 A Kiskunhalas környéki számadók a cserény körül összegyűlt trágyából készült tőzegből is pénzeltek, 17 Kecelen pedig a határban bányászott tőzeget hasznosították tüzelőnek. Igen jelentős volt a kemence szerepe a különféle sültek készítésénél. Nemcsak a kenyér és a sokféle kelttészta készült benne, de a sülthúsok legtöbbje is, hasonlóan a pörköltkáposztához vagy a máléhoz. Néhány nehezen fövő ételt, mint pl. a bablevest vagy a szármát szintén a kemencében készítettek el. Megemlíthető még, hogy kenyérsütés után a meleg kemencét gyümölcsaszalásra is használták. A napon történt előszárítás után a szilva, alma, körte itt kapta meg a végleges tartósító eljárást, hogy majd a téli ételek sorában az asztalra kerüljön. A kemence eszközkészlete a Duna-Tisza közén ugyanaz, mint amit az Alföldről általánosan ismerünk. A sütőlapát, pis^kafa, s^énvonyó tartozik ide. Feltűnő azonban, hogy a kemencében való főzés sajátos eszköze, a kantas^ekér már ott sem ismert, ahol még ilyen célra is használták a kemencét. Középkori faluásatásaink anyagának tanúsága szer nt a korábbi századok folyamán a Duna-Tisza közi lakóház szobájának fűtésére nemcsak a nagyméretű sárkemencéket használták. Szabó Kálmán és Papp László Kecskemét környéki feltárásai XV— XVI. századi kun települések lakóházait hozták felszínre. 18 Legtöbbjük szobájában cserépkemencék kályhaszemei kerültek elő, bizonyítva az igen fejlett szobai tüzelőberendezés, a szemeskályha egykori meglétét. Ezeket kívülről fűtötték, s így a szoba minden bizonnyal már füsttelen helyiség volt. A házak többségénél megfigyeltek még egy kemencét, mely a konyhába nyíló szájjal, annak hátsó falán kívül helyezkedett el. A külső kemencék igénytelenebb kivitelben készültek, valószínűleg sárból, mert maradványaik között kályhaszemek nem kerültek elő. Az egyik legutóbbi régészeti összefoglaló szerint Kecskemét környékén kívül kályhaszemeket találtak Nyársapáton, Bátmonostor-Pusztafalun, Lászlófalván, de 16 ILLYÉS B. é. n. 179. 17 NAGY CZIROK L. 1959. 123. 18 SZABÓ K. 1938; PAPP L. 1931. 137—152.
