Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Művészettörténet - Bánszky Pál: Kodály Zoltán a képzőművészetben

58 BÁNSZKY P.: KODÁLY ZOLTÁN A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN A Kodály Zoltánról készült képzőművészeti alkotások ikonográfiái feldolgozásával a személyére vonatkozó ábrázolások minél teljesebb megismertetése a célom. E feladat végrehajtását kötelességgé teszi a Kecskemét város nagy fia iránt megnyilvánuló tisztelet, az a körülmény, hogy Kodály személyét, a népdalok világában gyökerező zenei anyanyelvünk egyik megteremtőjét Petőfihez hasonló kultusz kezdi körülvenni. A személye iránt megnyilvánuló tisztelet a Kodály-ábrázolások viszonylag nagy — jóval száz fölötti — számában is megmutatkozik. Nemcsak a hozzá életkorban közelebb álló művészek, hanem a fiatalabb nemzedékek tagjai is előszeretettel foglalkoznak a XX. századi magyar szellemi élet с jeles alakjával. A vele közel egykorú művésztársai, mint a szobrászok közül Medgyessy Ferenc, Petri (Pick) Lajos, Borsos Miklós portréjának megmintázásához nem vártak évfordulóalkalmakra. A Kodályképek és plasztikák döntő többsége mégis — az újabb keletű évfordulós szokásainkhoz igazodva — születésének kerek dátumaihoz kapcsolódik. A személye s különösen a művei iránti érdeklődés halála után sem csökken. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az 1982-ben rendezett VII. Debreceni Nyári Tárlat „In memóriám Kodály Zoltán" pályázatán százhúsz magyar képzőművész vett részt. (Más kérdés, hogy a pályamunkák nagy része csupán elvontan kapcsolódott Kodály alakjához és a jelen ikonográfiái összegezésben a debreceni kiállításból mindössze 13 művet közlök.) A számba vett művek jelentékeny hányada Kodály életében készült. Ez a körülmény azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az alkotónak rendelkezésére állt az élő modell, de talán nem is igényelték az élő modell utáni festést, mintázást. A művek többségénél úgy tűnik, mintha a karakterjegyek kialakításához fénykép szolgáltatta volna a vizuális információt, olykor megmaradva a külsőségeknél, a hosszú hajas, szakállas, bajuszos dekoratív hatású fej ábrázolásánál. A Kodály ikonográfiái feldolgozáshoz néhány szemléleti-módszertani kérdés vázlatos ismertetése is szükségesnek látszik. Kodály Zoltán alkotói munkássága a XX. század kétharmadát öleli fel. Tevékenységével párhuzamosan folyt a modern képzőművészet sajátos forradalma, melynek egyik fontos eredménye a valóság látványszerű, naturalisztikus másolásának a mellőzése. E szellemi törekvés talaján álló alkotók, arcképfestők és szobrászok Magyarországon sem a hasonlóság kifejezését tekintették kizárólagos és elsődleges feladatuknak. Századunkban ugyanakkor csökkent az arcképek népszerűsége. Amíg a XIX. századnak (s főként a század első felének) igen kedvelt műfaja volt az arcképfestés, addig századunkban jelentősen megcsappant a portré és a mellszobor készítése iránt megnyilvánuló igény. Ebben a változásban közrejátszott a fotó megjelenése és egyre növekvő szerepe, a képzőművészet autonóm törekvése, a társadalom átrétegződése stb. A szellemi élet kiemelkedő alakjainak képzőművészeti ábrázolása részben kivételt képez az említett tendenciával szemben. A festészet hegemóniája azonban ebben a kivételes esetben is csorbát szenve-